Szijjártó Péter: a jelenlegi nehézségek közepette a kormánynak meg kell védenie a magyar vállalatokat
HírekA jelenlegi nehézségek közepette fontos megvédeni az utóbbi években rendkívül megerősödött magyar tulajdonú vállalatokat, mint amilyen az újabb kapacitásbővítő beruházást végrehajtó Ongropack Kft. is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szirmabesenyőn.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ongropack Kft. beruházásának átadásán arról tájékoztatott, hogy
a műanyag termékek előállításával foglalkozó, hazai tulajdonú cég hárommilliárd forint értékű kapacitásbővítést hajtott végre a településen, amihez a kormányzat 1,2 milliárd forint támogatást nyújtott, így biztosítva be háromszáz ember munkahelyét.
Beszédében tudatta, hogy
az egyetlen jelentősebb közép-európai PVC-lemezgyártónak számító vállalat 93 százalékos exporthányaddal dolgozik, és beszállítóinak döntő többsége is magyar, így ez a beruházás önmagán túlmutató jelentőséggel bír.
Majd kifejtette, hogy a magyar műanyagipar termelési értéke tavaly egy újabb rekordot döntött, elérve a 3000 milliárd forintot, ami nem sikerült volna az Ongropack Kft. nélkül.
Arra is kitért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye ipari termelése az elmúlt tíz évben mintegy duplájára nőtt, tavaly immár meghaladva az évi 4200 milliárd forintot, miközben a munkanélküliség bő 30 százalékkal csökkent. S ebben szavai szerint annak is szerepe volt, hogy ez idő alatt a Miskolc környéki választókerületben 59 beruházás valósult meg állami támogatással, 500 milliárd forintnyi összértékben, megóvva több mint húszezer munkahelyet.
Szijjártó Péter érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben jelentős gazdasági bravúrokat hajtott végre.
Arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi háborús helyzetben könnyen Európa húzhatja a legrövidebbet, ez pedig kijelöli
a magyar kormány legfőbb feladatát is: ki kell maradni minden háborúból és meg kell óvni az országot ezen konfliktusok negatív hatásaitól, különös tekintettel az energiaellátás terén.
"Az elmúlt években elért fantasztikus gazdasági bravúrokat meg kell tudni védeni. Meg kell tudni védeni azt, hogy egymillió új munkahely van a magyar gazdaságban, meg kell tudni védeni azt, hogy az elmúlt négy esztendő a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt a beruházások szempontjából, és meg kell tudni védeni azt, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása egy magas, prémium szintre való emelkedése nagy lépésekkel megindult" - sorolta.
És meg kell védenünk a magyar vállalatokat is, amelyek az elmúlt években olyan mértékben erősödtek meg, hogy mára ők is olyan beruházásokat tudnak végrehajtani, amelyeket korábban Magyarországon csak külföldi vállalatok tudtak
- folytatta.
"S ezért is jogos, hogyha kikérjük magunknak vidéki emberekként, amikor Bel-Budapestről milliárdosok lenézik a vidéki gyárakban dolgozó magyar embereket, amikor ’összeszerelő üzemeznek’, ami egyrészt azért sértő, mert ami történik például itt Szirmabesenyőn is, az nem egyszerű összeszerelés, hanem egy magas technológiai színvonalú termelés. Most arról nem is beszélve, hogy a milliárdosok csomó olyan cuccot használnak, amit vidéken a magyar emberek összeszerelnek, vagyis enélkül az élet nehéz lenne. De a vidéki gyárakban dolgozó emberek teljesítménye nélkül nem lenne nemzetközileg versenyképes magyar gazdaság sem" - zárta mondandóját.
