Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

"A hazai tulajdonban lévő vállalkozások jelentik a nemzetgazdaság lelkét"

Vállalkozás2 órájaMTI
A rovat támogatója:

A hazai tulajdonban lévő vállalkozások jelentik a nemzetgazdaság lelkét, ezért is jó hír, hogy ezek annyira megerősödtek, hogy tavaly már velük kötötte a kormány legtöbb beruházásösztönzési megállapodást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a DGA Gépgyártó és Automatizálási Kft. friss beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a hazai tulajdonú vállalat kapacitásbővítést hajt végre 4,4 milliárd forint értékben, amihez a kormányzat 1,1 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő huszonöt új munkahely létrehozását és kétszáz másik betonbiztossá tételét.

És ez a beruházás azért is túlmutat a jelentőségében önmagán, mert nemcsak megépül majd hatezer négyzetméternyi új gyártóterület, nemcsak 50 százalékkal nő a gyártási kapacitás, hanem ez a fejlesztés a helyben és környékén működő kisebb vállalkozások számára is felkínálja a fejlődés lehetőségét, hiszen a DGA alapvetően mind a nyersanyagok, mind a szolgáltatások, mind az alvállalkozói munkák jelentős részét helyi vagy környékbeli vállalkozásokkal végezteti el

- fogalmazott.

Illetve kitért arra is, hogy Veszprém vármegye ipari termelése az elmúlt évek során a két és félszeresére nőtt, elérve kis híján az éves 2000 milliárd forintot, miközben a munkanélküliség a felére csökkent, s ez annak is köszönhető, hogy ezen idő alatt 18 beruházás valósult meg a tapolcai-ajkai választókerületben állami támogatással, mintegy 27 milliárd forint értékben, több mint kétezer munkahelyet teremtve.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy bár az utóbbi négy évet az ukrajnai háború határozta meg, mégis ez volt a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb időszaka a beruházások ösztönzése szempontjából.

Magyarországon nagy termelési kapacitások jöttek létre, és a vidéki gyárakban dolgozó munkásoknak, mérnököknek köszönhetően a Magyarországon működő vállalkozások olyan új innovatív technológiákat vetnek már be a termelésük során, amelyeknek köszönhetően nemzetközi versenyképességre tesznek szert

- mondta.

"Ezért is fontos, hogy mi, vidéki emberek kikérjük magunknak azt, amikor a bel-budapesti területekről szitokszóként használják az ’összeszerelő üzem’ kifejezést, amikor a vidéki gyárakban dolgozó magyar embereket gyalázzák, mert ezek a bel-budapesti milliárdosok elfelejtik, hogy az ő életük során is csomó olyan eszközt használnak, amit valakinek össze kell szerelnie" - folytatta.

"Másrészt pedig ma Magyarországon a vidéki gyárakban egyre modernebb technológiákkal dolgoznak, amelyek nemzetközi szinten elismertté tették a magyar gazdaságot" - tette hozzá.

Majd a hazai tulajdonban lévő vállalkozásokat méltatta, aláhúzva, hogy ezek jelentik a nemzetgazdaság lelkét.

Ezért is jó jel, hogy a magyar vállalatok úgy megerősödtek, hogy a tavalyi esztendőben már a legtöbb beruházásról szóló megállapodást a kormány magyar vállalkozásokkal kötötte (…) Korábban ez nem így volt, korábban alapvetően a nemzetközi nagyvállalatok vitték a prímet, akik beszállítói láncaiba aztán bekerültek a magyar vállalkozások, akik viszont annyira megerősödtek, hogy a tavalyi esztendőben már velük kötöttük a legtöbb megállapodást a beruházásokról

- hangsúlyozta.

A miniszter ezután érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben óriási gazdasági bravúrokat hajtott végre.

Arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi háborús helyzetben könnyen Európa húzhatja a legrövidebbet, ez pedig kijelöli a magyar kormány legfőbb feladatát is: ki kell maradni minden háborúból és meg kell óvni az országot ezen konfliktusok negatív hatásaitól, különös tekintettel az energiaellátás terén.