Terrorizmus elleni cselekvési tervezt mutat be decemberben az Európai Bizottság

Hírek2020. nov. 12.MTI

Az Európai Bizottság (EB) december 9-én terrorizmus elleni cselekvési tervet mutat be, amelynek része a bűnüldöző szervek közötti együttműködés, az információmegosztás, a radikalizálódás megelőzése, a közterek védelme, továbbá az Európán belüli, valamint az unión kívüli országokkal folyó együttműködés.

A hírről Ylva Johansson uniós belügyi biztos számolt be az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán.

Johansson az EP terrorizmus elleni küzdelemről szóló vitáján hangsúlyozta, hogy

az európai területen elkövetett terrortámadások az európai értékeket, alapjogokat, szabadságjogokat érték.

Határozott szolidaritást kell mutatnunk minden tagállammal és állampolgáraival, ugyanis egyetlen tagország sem képes önmagában szembeszállni a terrorizmus fenyegetésével - fogalmazott. Európának meg kell tudnia védeni értékeit - húzta alá.

Közölte azt is, hogy az uniós bizottság egy, a társadalmi integrációval foglalkozó cselekvési tervet is közzétesz. "Mindenkinek, akinek joga van Európában élni, joga van a társadalom részévé válni és élvezni az alapvető jogokat, ugyanakkor tiszteletben kell tartania az olyan európai értékeket is, mint a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a vallásszabadság elfogadása" - emelte ki.

Kijelentette: a közelmúltbeli bécsi terrortámadás rávilágított arra, hogy fel kell számolni az illegális fegyvercsempészetet. Meg kell erősíteni a schengeni információs rendszert, amelyben minden ismert külföldi harcost szerepeltetni kell. A tagállamok közötti valós idejű információcserére van szükség, hogy tudni lehessen, ezek a bűnözők mikor lépik át az európai határokat, mikor áll fenn a veszélye annak, hogy illegális fegyvereket csempésznek Európán belül - közölte.

Továbbá meg kell erősíteni az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezetének (Europol) mandátumát a terrorizmus elleni küzdelem fokozására, és

növelni kell a közterületek, valamint a templomok és imahelyek védelmét.Johansson kiemelte, hogy az interneten található terrorista tartalmakat néhány órán belül el kell tudni távolítani, azok online terjesztését be kell tiltani. Az uniónak emellett a radikalizálódás megelőzésére is figyelmet kell fordítania - húzta alá. Európa soha nem fogja elfogadni az erőszakot akkor sem, ha azt egy vallás nevében alkalmazzák - tette hozzá az uniós biztos.