Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Több mint százezer család igényelte eddig az otthonfelújítási támogatást

Hírek2022. feb. 14.MTI

Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy a családok eddig csaknem 190 milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak.

Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - tette hozzá.

Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.Korábban nem volt az országban ilyen átfogó otthonfelújítási program - hangsúlyozta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a baloldal 2010 előtt megszüntette az otthonteremtési támogatásokat és megnyirbálta a családtámogatásokat, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat.

A jelenlegi kormány olyan támogatási formákat alkotott, amelyekkel a családok élete biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik, és azért dolgozik, hogy "biztos tető legyen a családok feje felett" - mondta, kiemelve: a koronavírus-járvány időszakában sem szüntetik meg a családtámogatásokat és az otthonteremtési lehetőségeket, hanem tovább bővítik azokat.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: "Magyarország családbarát ország, és azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon, mert Magyarországnak a családok támogatásában is előre kell menni, nem hátra."