Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Történelmi bukás vár a brit Konzervatív Pártra, 14 év után éles fordulat jön Nagy-Britanniában

Hírek2024. jún. 30.MTI

Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy reményei szerint a július 4-i parlamenti választás másnapján is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője. Ennek valószínűségét ugyanakkor a legfrissebb közvélemény-kutatások is gyakorlatilag kizárják.

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt esélyeinek szempontjából jelentős negatív fejlemény az is, hogy az egyik legtekintélyesebb konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times közölte: a legnagyobb ellenzéki erőt, a Munkáspártot támogatja a jövő csütörtöki választáson.

Sunak a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában visszautasította azt a riporteri felvetést, hogy a nézők által a műsornak küldött üzenetek jelentős hányada szerint 2010 óta szinte minden területen romlott az életminőség Nagy-Britanniában, és az ország számos mérőszám alapján szegényebb, mint a konzervatív kormányzás kezdetén.

A miniszterelnök elismerte, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború komoly nehézségeket okozott, kijelentette ugyanakkor, hogy az ország most már a megfelelő pályán van, az infláció normalizálódott és növekszik a gazdaság.

Mindezek alapján Sunak szerint Nagy-Britanniában "jobb az élet, mint 2010-ben volt".Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint pénteken, a parlamenti választás másnapján is ő lesz-e Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak igennel válaszolt, kijelentve: nagyon keményen harcol a konzervatívok győzelméért, és "az emberek kezdenek ráébredni, hogy a Munkáspárt kormányra kerülése milyen valós veszélyeket jelentene".

A Savanta közvélemény- és piackutató hálózat vasárnap ismertetett, 2092 választó részvételével elvégzett legfrissebb vizsgálata szerint ugyanakkor a Munkáspártra jelenleg 38 százalék, a Konzervatív Pártra 21 százalék kíván szavazni.

A Munkáspárt támogatottsága egyetlen hét alatt négy százalékponttal csökkent, a konzervatívoké ugyanakkor nem nőtt, és a Savanta számítási modellje szerint ez a szavazatmegoszlás is azt jelentené, hogy a 650 fős londoni alsóházban a Labour 459, a Konzervatív Párt ugyanakkor alig 75 képviselői helyet szerezne.Ez lenne a konzervatívok messze legrosszabb választási eredménye a párt fennállása óta.

Ráadásul a The Sunday Times - az egyik legolvasottabb nem bulvárjellegű konzervatív brit vasárnapi lap - szerkesztőségi cikkben jelentette be, hogy a Munkáspárt választási győzelmét támogatja.

A cikk szerint a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás óta eltelt időszakot politikai káosz jellemzi, amely elterelte a politikai osztály figyelmét a választók számára legfontosabb ügyekről, köztük az egészségügyről, az iskolákról és a gazdaságról.

A The Sunday Times szerkesztőségi írásának megfogalmazása szerint a konzervatívok ezzel "gyakorlatilag eljátszották a kormányzáshoz fűződő jogukat", és "eljött a megfelelő idő arra, hogy a Munkáspártra bízzuk a kormányzati kompetencia helyreállítását".

A legbefolyásosabb brit lapok a parlamenti választások előtt hagyományszerűen deklarálják, hogy a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt és a konzervatívok közül melyiket támogatják.

A The Sunday Times vasárnapi deklarációjának jelentőségét kiemeli, hogy a Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás konzervatív irányultságú globális sajtó- és médiabirodalmába tartozó lap 2005 óta minden választáson a Konzervatív Pártot támogatta.