Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tovább csökkent az infláció Németországban

Hírek2023. ápr. 28.MTI

Áprilisban is csökkent az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.

A hivatal előzetes számításai alapján a fogyasztói árak 7,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest áprilisban, márciusban még 7,4 százalék, februárban és januárban 8,7 százalék volt az infláció Németországban.

Az egy hónappal korábbihoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek az árak áprilisban az előzetes adatok szerint. Egy ugyancsak mérséklődés a márciusi és februári 0,8 százalék, és a januári 1 százalék után.

A Destatis jelentésében kiemelte, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta jelentősen drágult az energia és az élelmiszer, és ez a folyamat nagymértékben befolyásolta az infláció alakulását.

Az élelmiszerek ára áprilisban is messze átlagon felüli mértékben, 17,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az energiaárak 6,8 százalékos növekedése viszont már elmarad az átlagtól. Ebben szerepe van a bázishatásnak is, hiszen az energia ára egy évvel korábban, 2022 áprilisában, az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása utáni időszakban meredeken emelkedett. Ugyanakkor a szövetségi kormány támogatási programjai is hozzájárulnak az energiaárak mérséklődő ütemű növekedéshez - fejtette ki jelentésében a statisztikai hivatal, hozzátéve, hogy a részletes számításokon alapuló végleges inflációs adatokat májusban közlik.

Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak.

A szövetségi kormány egy sor lépést tett az Ukrajna elleni orosz háború nyomán felgyorsult általános drágulás okozta terhek enyhítésére, egyebek mellett csökkentette a földgáz áfáját, és bevezette a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozását jelentő úgynevezett árfék rendszert. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót.