Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Barna Zsoltot választották a Waberer’s elnökének

HR2023. ápr. 28.Növekedés.hu

Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International Nyrt. elnökének az Igazgatóság. A szakember 1996 óta dolgozik a Csoportnál: vezetése alatt a WSZL Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójává vált, míg a Waberer’s International tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet.

Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International Nyrt. elnökének a társaság Igazgatósága. A szakember mostantól elnök-vezérigazgatóként folytatja munkáját, és továbbra is betölti a Csoport leányvállalata, a WSZL Kft ügyvezető igazgatói posztját.

Az 1975-ben született szakember közlekedésmérnökként végzett a Szent István Egyetemen (1997), majd közgazdász diplomát szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán (2002).

Pályáját 1996-ban az akkor még Waberer’s kötelékébe tartozó Volán Tefunál kezdte, és azóta is a Csoportnál dolgozik különböző vezetői pozíciókban. 2008 óta a WSZL Kft. ügyvezető igazgatója, vezetése alatt a WSZL éves árbevétele 7 milliárd forintról 50 milliárd forint fölé emelkedett, és Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójává vált. Nevéhez fűződik többek között a WSZL Kft. szolgáltatási portfóliójának jelentős bővítése a magas hozzáadott értéket jelentő logisztikai szolgáltatásokkal, a konténer és inhouse logisztikai üzletág elindítása, valamint a jelenleg a raktározási tevékenység gerincének helyet biztosító BILK operáció felfuttatása.

Barna Zsolt 2021 szeptemberétől tölti be a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatói tisztségét. 2022-ben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökének választották, előtte a szakmai szervezet Árufuvarozási Tanácsának elnöke volt 5 évig. A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A vállalat nagyon erős évet zárt 2022-ben, miután beérett a 2020 nyarán indított stratégia: tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a tavalyi évet.

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, mely alapján a társaság közgyűlése részvényenként 100 forintos osztalék kifizetéséről határozott.