Trump nem dicsérte túl a kínai elnököt

Hírek2017. nov. 11.Növekedés.hu

„Csak kárt ne okozzon” – különös módon ez volt az amerikai politikai elit és az angolszász sajtó fő elvárása Donald Trump kínai látogatása előtt. A választási kampányban rendkívül erős Kína-ellenes hangokat megütő, sőt a nemzetközi kereskedelmet érdemben korlátozni szándékozó Trump ugyanis az út előtt túlságosan lehiggadt. Az establishment attól félt, hogy Trump

  1. Túlságosan is meleg hangot üt meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel, ezzel az ő belpolitikai céljait támogatja, pedig Hszi a nemrég lezárt pártkongresszuson amúgy is nagyon megerősödött.
  2. Trump annyira csak az észak-koreai helyzetre összpontosít, hogy ez elhomályosítja őt abban, hogy az USA egyéb érdekeit is figyelembe vegye.
A találkozók után minden jel arra utal, hogy a felek elégedettek a második csúcstalálkozóval (Trump és Hszi korábban az Egyesült Államokban már találkoztak), és az amerikai elnök túlságosan nem szállt el Hszi dicséretében, ölelgetésében és különféle közös dekrétumokban. Az első értékelések szerint a világ legfontosabb és legnagyobb kereskedelmi kapcsolata, vagyis a kínai – amerikai nincsen veszélyben. Ugyanakkor Kína kettős játszmája sem enyhült a Koreai-félszigeten. Ez ugyanis abban áll, hogy bár Peking nem szereti a kiszámíthatatlan és mindenkivel ellenséges phenjani politikát, de esküdt ellensége a két Korea egyesítésének, mert azt úgy értékelné, hogy Dél-Korea képében valójában az Egyesült Államok érkezne meg a határára.