Ukrajnai háború: Az EU harca már a tengerekre is kiterjed

Hírek2023. jún. 23.MTI

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését - közölte a testület pénteken.

Az intézkedések lehetővé teszik, hogy

szankcionálják azokat a harmadik országokat, amelyek segítenek Oroszországnak kijátszani a kereskedelmi korlátozásokat.

A tanácsi sajtóközlemény szerint az EU tovább erősíti a harmadik országokkal folytatott két- és többoldalú együttműködést a szankciós szabályok betartása érdekében, és ha ez nem hozza meg a kívánt eredményeket, és a kijátszás továbbra is rendszerszintű marad,

az EU-nak lehetősége lesz kivételes, végső esetben alkalmazandó intézkedések meghozatalára az érintett országok ellen.

Az elfogadott intézkedések

megtiltják továbbá az olyan javak és technológiák Oroszországon keresztül történő továbbítását, amelyeket az orosz hadsereg saját céljaira felhasználhat,

vagy amelyek támogatják az orosz védelmi és biztonsági ágazatot.

A Tanács ezenkívül újabb 87 szervezetet vett fel azon szankciós listájára, amelyek közvetlenül támogatják Oroszország katonai és ipari komplexumát az Ukrajna elleni agressziós háborúban.

Az uniós tagállamok abban is megállapodtak, hogy

további öt orosz médium műsorszórási engedélyét függesztik fel az EU-ban.

Az érintett televíziós csatornák és online magazinok - az RT Balkan, az Oriental Review, a Tsargrad, a New Eastern Outlook és a Katehon - az EU szerint "közvetlenül Moszkva ellenőrzése alatt állnak és összehangolt propagandatevékenységet folytatnak az EU és a szomszédos országok civil társadalma ellen, súlyosan elferdítve és manipulálva a tényeket".

Tavaly júniusban az EU betiltotta területén az Oroszországból tengeren szállított nyersolaj és kőolajtermékek vásárlását, importját és átvételét.

Ennek megerősítéseképpen az új szankciós csomag

megtiltja az uniós kikötőkbe való belépést azon hajók számára, amelyek hajóról hajóra történő áruszállítást végeznek, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy a rakomány orosz eredetű.


Szankcióink már most is súlyos terhet rónak az orosz gazdaságra és a háborús agresszió finanszírozására. A pénteken elfogadott csomag növeli a nyomást Oroszországra és Putyin háborús gépezetére

- kommentálta Josep Borrell az új csomag elfogadását.