Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Változik a családtámogatások ügyintézése

Hírek2023. ápr. 26.MTI

A kormány tovább egyszerűsíti és gyorsítja az egyes családtámogatásokkal kapcsolatos ügyintézést - az ezt célzó törvénymódosítási javaslatokat szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A KIM szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta: amennyiben a módosításokat az Országgyűlés is elfogadja, akkor egyes családtámogatási eljárásokban a korábbinál kevesebb dokumentumot kell benyújtani, emellett megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása, így a szülőknek néhány kivételtől eltekintve nem kell majd beszerezniük az erről szóló igazolást.

Hangsúlyozták, hogy 2010 óta a kormány kiemelt célja a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatása, a családok megerősítése, amelynek érdekében széleskörű és stabil családtámogatási rendszert hozott létre és működtet.

Ma már több mint 30 olyan intézkedés érhető el a családok számára, amely kézzel fogható segítséget jelent a mindennapokban. Ezek igénybevételének módját a kormányzat évről évre felülvizsgálja annak érdekében, hogy a magyar családok a korábbinál is kevesebb adminisztrációs kötelezettséggel tudják azokat igénybe venni.

A tájékoztatás szerint a mostani módosítási javaslatok értelmében egyebek mellett megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása. Néhány kivételes esettől eltekintve a szülőtől vagy a tanulótól 2023. szeptember 1-jétől nem kérhető a tanulói jogviszony igazolása a tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti.

A tankötelezettség lejártát követően a tanuló érvényes diákigazolvánnyal igazolhatja tanuló/hallgató jogviszonyát egészen a felsőoktatási hallgatói jogviszony végéig - ismertette a tárca.

A minisztérium kitért arra is, hogy a tervezet eljárási könnyítést tartalmaz azon szülőknek, akik gyermekük után gyermekgondozási díjra (GYED) voltak jogosultak. Esetükben 2024. július 1-jétől a gyermekgondozási díjra való jogosultság megszűnését követően hivatalból történik a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) megállapítása.

Ezzel éves szinten százezernél is több biztosított szülő mentesül a kérelem benyújtásának kötelezettsége alól.