Váratlan fordulat: kifulladóban a lakáspiac lendülete

Hírek2018. ápr. 28.Növekedés.hu

A korábbi évekhez képest konszolidálódott tavaly a magyarországi lakáspiac: az 2017-ben adásvételek száma csak 2,2 százalékkal nőhetett, szemben az egy évvel korábbi 9 százalékkal.  A vidéki lakáspiacon egyértelmű az élénkülés, ugyanis a megyeszékhelyeken 13 százalékra gyorsult a drágulás üteme. Bár Budapesten lassabban emelkedtek az árak, így is 15 százalékos volt az emelkedés. Budapesten a használt lakásoknál a 30 millió forint volt a lélektani határ, a megyeszékhelyeken ugyanez 15,5 millió, a vidéki városokban pedig 14,5 millió forintnál húzódik. A múlt évben konszolidálódás jeleit mutatta magyarországi lakáspiac, ez részben abból látható, hogy az adásvételek száma az előzetes adatok alapján 2,2 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi 9 százalékos bővülés után - derül ki az ingatlan.com KSH legfrissebb - előzetes - jelentésén és saját adatokon alapuló elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A teljes lakáspiaci forgalomra vonatkozóan nincsenek meg a végleges adatok, tavaly összesen 150 ezer lakásadásvétel történhetett.”

Vidéki gyorsulás kíséri a budapesti lassulást

Az egész éves adatok egyértelműen megerősítik azt a múlt év közben kirajzolódó folyamatot, hogy a vidéki lakáspiac megkezdte a felzárkózást Budapesthez a drágulás szempontjából. Budapesten a KSH hivatalos adatai szerint 2017-ben a használt lakások átlagos négyzetméterára 415 ezer forint volt. Ez jelentős, 15 százalékos drágulást jelent, ugyanakkor ez a tempó lényegesen elmarad az egy évvel korábbi 24 százalékos áremelkedéstől. Miközben a fővárosban lassabban drágultak a lakások, vidéken gyorsabban nőttek az árak. A megyeszékhelyeken az egy évvel korábbi 11 százalék után 13 százalékkal 205 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A vidéki városokban pedig 6-ról 7 százalékra nőtt az áremelkedés üteme, ez pedig 147 ezer forintos átlagos négyzetméterárat eredményezett.

Lélektani határok 7 milliótól 30 millióig

A 2017-es hivatalos adatok alátámasztják az ingatlan.com korábbi elemzéseit, amelyek szerint a fővárosban még mindig a 30 millió forint jelenti a lélektani határt, mivel a lakásvásárlók 75%-a ennél olcsóbb lakóingatlant keres. Ez látható abból is, hogy hivatalos adatok szerint a múlt évben eladott budapesti használt lakások 80 százaléka 30 millió forintnál olcsóbban talált gazdára. Balogh László szerint a lakásvásárlók az ingatlanpiac lassuló lendülete ellenére sincsenek könnyű helyzetben. A 30 millió forintos lélektani határnál olcsóbb ingatlanok ugyanis idén áprilisban az ingatlan.com-on hirdető magánszemélyek teljes fővárosi használtlakás-kínálatának 43 százalékát fedték le. Az ország többi részén is megfigyelhető lakáspiaci lélektani határ: a megyeszékhelyeken a 15,5 millió, a vidéki városokban pedig a 14,5 millió forintnál olcsóbb lakások adták a 2017-es teljes forgalom 80 százalékát. A községekben megfigyelhető lélektani értékhatár, még ennél is jóval szerényebb, 7 millió forint volt. Balogh László elmondta, hogy a lakáspiac lendületének visszaesése még nem jelent trendfordulót, tehát még nem lehet kalkulálni az árak csökkenésével.
“Az elkövetkezendő időszakban viszont tovább enyhülhet az áremelkedési ütem, és a vevők alkupoziciója is erősödhet.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője