Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Varga Mihály: támogatja a kormány az egészségipari önellátást erősítő beruházásokat

Hírek2020. okt. 1.MTI

Az Egészségipari Támogatási Programmal olyan tervek megvalósítását segíti a kormány, amelyek erősítik Magyarország egészségipari önellátását, hozzájárulnak a gyógyszerek és gyógyászati eszközök gyártásának határokon belül tartásához, a hazai gyártóhelyek számának emelkedéséhez és a kapacitások bővítéséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a program első három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén, csütörtökön Budapesten.

Elmondta: a három vállalkozás összesen 2,7 milliárd forint támogatást nyert el, ezzel 4,2 milliárd forintnyi beruházást tudnak megvalósítani.

Többről van szó, mint eredményesen működő hazai vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról, a program erősíti az ország ellátásának biztonságát és hozzájárul a gazdaság újraindulásához is - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Varga Mihály felidézte, a kormány júliusban döntött úgy, hogy 50 milliárd forintos kerettel támogatási programot indít a hazai egészségipar megerősítésére, az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére. Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra - hangsúlyozta.

Mint mondta, a magyar egészségipar megerősítése nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az ország a globális ellátási láncok időleges megszakadása vagy lelassulása esetén. A miniszter példaként említette, hogy a Magyarországon forgalmazott egészségügyi termékeknek jelenleg a 18 százalékát gyártják itthon, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány eléri a 70-80 százalékot.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján meghatározták az egészségügyben használt, a koronavírus szempontjából kritikus termékköröket, ezek olyan eszközök, amelyekre természeti, ipari vagy biológiai katasztrófa, veszélyhelyzet esetén egy országnak szüksége lehet. A kormány célja, hogy ezekből önellátó lehessen Magyarország - fejtette ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy ebben jelentenek majd segítséget a kiváló hazai szakemberek és vállalatok.

Az első három vállalatot bemutatva a pénzügyminiszter kiemelte, hogy a magyar egészségiparban megvan az a szakmai tudás, elhivatottság és fejlődési potenciál, amelyet a kormány támogatni tud.

A különböző orvosi eszközöket gyártó Sanatmetal Kft. a csaknem 1,5 milliárd forint összértékű beruházásának megvalósításához több mint 720 millió forint támogatást nyert el.

Az EU-FIRE Kft. az egészségiparban is használt high-tech fém- és műanyageszközök megmunkálásával foglalkozik, az 1,88 milliárd forintos beruházás megvalósításához 1,5 milliárd forinttal járul hozzá a kormány.

A gyógyszeripari ExtractumPharma Zrt. közel 867 millió forintos fejlesztéssel növeli gyártókapacitását és modernizálja a gyártást, a megvalósításhoz több mint 510 millió forintot nyert el.