Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Volt izraeli kormányfő: "Izrael is hibázott, de ezt a hibát most kiküszöböli"

Hírek2023. okt. 22.MTI

Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben, amikor háborút visel a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen - mondta vasárnap Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök.

Bennett a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva egyenlőségjelet vont a Hamász és az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport között, kijelentve: Izrael gyakorlatilag az Iszlám Állammal él szomszédságban.

Hozzátette: Izrael legnagyobb hibája az volt, hogy húsz éven keresztül hallgatott a világra, és önmérsékletet tanúsítva nem semmisítette meg a Hamászt.

"Nem a világot hibáztatom, a világ mindig is képmutató módon viselkedett a zsidó állammal szemben. Magunkat hibáztatom, amiért hallgattunk a világra" - fogalmazott az izraeli politikus, aki egy éven át, tavaly júniusig állt az izraeli kormány élén.

Bennett szerint a Hamász által Izrael ellen két hete elkövetett terrortámadás után indult izraeli hadművelet célja a Gázai övezet demilitarizálása.

Hozzátette: Izraelnek nem maradt más lehetősége a Hamász felszámolásán kívül.Hiba volt azt gondolni, hogy Izrael kordában tudja tartani a Hamászt és szomszédságban élhet vele, "és ezt a hibát most kiküszöböljük" - fogalmazott Naftali Bennett a vasárnapi BBC-műsorban.

A volt izraeli miniszterelnök szerint a Hamász és a radikális iszlám következő célpontja a Nyugat, és "akik úgy gondolják, hogy a terror nem éri el például Londont, azok tévednek".

Bennett szerint éppen ezért Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben a Hamász elleni hadviseléssel.

Rishi Sunak brit miniszterelnök, aki a héten Izraelben és a térség több más országában járt, a Downing Street által vasárnap ismertetett nyilatkozatában kiemelte: összes tárgyalópartnerének az volt az igen erőteljesen hangsúlyozott álláspontja, hogy minden lehetséges módon meg kell akadályozni a konfliktus szétterjedését a régióban.

Sunak szerint továbbra is szilárdan kell törekedni a térség békésebb és stabilabb jövőjének biztosítására a terrorizmus által megtestesítette gonosz legyőzésével.

A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 200 embert túszul ejtettek és a Gázai övezetbe hurcoltak.