Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Wáberer György már nem akar kormánybiztos lenni

HR2023. feb. 17.Növekedés.hu

Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni, ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését.

A területfejlesztési miniszter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Wáberer György a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagsága mellett a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanácsban vállalt feladatait továbbra is ellátja.

"A kormány köszönetet mond Wáberer György magas szakmai színvonalú, a térség hosszú távú fejlődését szolgáló, áldozatos munkájáért" - tette hozzá.

Magyarország kormánya továbbra is kiemelten támogatja minden olyan program megvalósítását, amely növeli Tokaj-Zemplén térségének népszerűségét, népességmegtartó erejét, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az ott élők számára még több versenyképes megélhetést biztosító, vonzó és helyben elérhető munkahely jöjjön létre, összekapcsolva jó minőségű, magas életszínvonalat biztosító infrastruktúrával és szolgáltatásokkal - áll a közleményben.