Itt a lakáspiaci fordulat újabb felvonása - csökkenés, drágulás, kínálati boom

Ingatlan2020. jan. 24.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Jelentős visszaesést produkált a lakáspiac a múlt év harmadik negyedévben a hivatalos adatok szerint. A használt lakások az adásvételek száma Budapesten több mint 80 százalékkal csökkent, a megyeszékhelyeken és nagyobb vidéki városokban 52, illetve 50 százalékos csökkenés ment végbe.

  • Ami a keresleti adatokból már korábban látszott, most a hivatalos adatokból is kiderül: a múlt év közepétől jelentősen csökkent a lakásvásárlások száma.
  • A múlt év harmadik negyedében közel 19 ezer lakás cserélt gazdát az országban, ez 56 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
  • Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az eladó lakóingatlanok piacán idén januárban jelentősen nőtt a magánszemélyek kínálata: a fővárosban 57 százalékkal, a megyeszékhelyeken 53 százalékkal több eladó lakóingatlant hirdettek, mint egy évvel korábban.

Zuhanás

A kérdéses időszakban 19 329 használt és új lakás talált gazdára, ez 56 százalékkal marad el a 2018 harmadik negyedévétől, a múlt év első és második negyedévéhez képest pedig 50, illetve 44 százalékos zuhanásnak felel meg - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely saját adatokon és a múlt év harmadik negyedévére vonatkozó hivatalos KSH-számokon alapul.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

Még előzetes KSH-körképről van szó, azaz nem érkezett be a harmadik negyedévre vonatkozó összes hivatalos adat, vagyis az összes adásvétel alapján visszafogottabb lehetett a csökkenés a piacon. Az viszont egyértelmű, hogy jelentős csökkenés ment végbe a múlt év harmadik negyedében. A kereslet alakulásából az már korábban látható volt, hogy a múlt év közepétől jelentősen visszaesett a kereslet a lakáspiacon, elsősorban a budapesti lakások iránti érdeklődés esett vissza.

A legdurvább csökkenés a fővárosi használt lakások piacán látható: a múlt év harmadik negyedében mindössze 1472 ingatlant került új tulajdonoshoz, ami 82 százalékos zuhanást jelent éves összevetésben. A megyeszékhelyeken 52 százalékkal 3970-re csökkent az adásvételek száma, a nagyobb vidéki városokban 6835 tranzakció történt, ez 50 százalékos hanyatlást jelent az előzetes adatok szerint.

Kínálati boommal indult az idei év

A lakáspiaci forgalom hirtelen csökkenésével párhuzamosan az árak éves összevetésben még emelkedést mutattak a KSH szerint.  2019 harmadik negyedében a használt lakások ára 14 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az új lakások pedig 5,8 százalékkal drágultak. Balogh László hozzátette:

A lakásdrágulás üteme az ingatlan.com kínálati adatai és a hivatalos számok szerint is lassulást mutat. A lakásadásvételek számának csökkenést, a drágulás lassulása összességében arra utal, hogy a lakásárak plafon közelében vannak, a vásárlóknak a mostani szinteknél magasabb ár nem igazán fér bele. Ez a korábbi trendhez képest egyértelmű fordulatot jelent és a vevők számára nagyobb mozgásteret biztosít egy-egy lakásvásárlásnál a jövőben.

Az ingatlan.com elemzése szerint, akik most terveznek lakást vásárolni a nagyvárosokban, azok széles kínálatból válogathatnak.

Legalábbis január közepén a magánszemélyek kínálatában 57 százalékkal több budapesti lakáshirdetés volt, mint tavaly januárban, a megyeszékhelyeken pedig 53 százalékos volt a bővülés.