Már lassul a vágta a hazai lakáspiacon
IngatlanMegkezdődött az átrendeződés az országos lakáspiacon. Márciusban megtört a lendület, kezd alábbhagyni az állampapírokból kiáramló befektetések okozta őrült áremelkedés. A drágaság viszont nem változott. Az első, az ötödik kerületben már kétmilliót közelíti a lakások négyzetméterára, Debrecen, Szeged és Győr számítanak a legdrágább vidéki nagyvárosnak.
Bár továbbra is emelkedőben vannak az eladó lakások és házak árai országszerte és a fővárosban, a drágulás üteme mindkét területen lassult havi összevetésben és kezd kiegyensúlyozottabbá válni a lakáspiaci növekedés – derül ki az ingatlan.com márciusi lakásárindexéből, amely a hivatalos statisztikákkal összhangban, de valós időben mutatja az árak alakulását.
Márciusban jelentősen lassult az országos lakásdrágulás üteme, havi szinten 2,4 százalékról 1,7 százalékra. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Budapesten a februári 4,5 százalékos havi lakásdrágulás lefeleződött, és márciusban 2,1 százalékos volt. Éves összevetésben az országos lakásáremelkedés 10,6 százalékot tett ki, ami lényegében megegyezik a februári adattal.
A havi lassulás ellenére a fővárosi index éves összevetésben 18 százalékos lakásár-emelkedést tükröz, ami viszont némi gyorsulást jelent a februári 17 százalékhoz képest. Mivel 2024 elején nagyon lassan emelkedtek az árak, így a mérsékeltebb márciusi havi drágulás is képes enyhén fokozni az éves áremelkedési ütemet.
Az adatok azt jelzik, hogy megkezdődött az átrendeződés az országos lakáspiacon.
Az árak dinamikájának változásából arra lehet következtetni, hogy a befektetők által diktált őrült tempó kezd alábbhagyni. A befektetőkhöz köthető piaci nyomás erejét jól jellemzi, hogy a körükben népszerű budapesti társasházi lakások átlagos négyzetméterára az első negyedévben 1,35 millió forintra emelkedett, ami éves szinten 28 százalékos drágulást jelent.
Ezzel párhuzamosan a főként saját célra vásárlók körében kelendő fővárosi kertes családi házaknál a négyzetméterár csak 11 százalékkal, 925 ezer forintra nőtt. A befektetők aktivitásának enyhülésére utal, hogy a budapesti lakásárakkal együtt mozgó agglomerációs övezet havi áremelkedése márciusban közel harmadára csökkent februárhoz képest.
A fővárosban az eladó társasházi lakások árának középértéke továbbra is 96 millió forint, ezért ezen belül a legmegfizethetőbb kategóriát a panellakások képviselik.
Érdekes, hogy 2025 áprilisában már csak három budapesti kerületben, a XX.-ban, a XXI.-ben és a XXIII.-ban maradt az 1 milliós négyzetméterár alatt a panellakások átlagos négyzetméterára. Az is látszik, hogy a tulajdonosok és közvetítők kínálatában szereplő panellakások átlagos négyzetméterára az elmúlt egy évben ugyan 811 ezer forintról 1,1 millióra nőtt, de ezek az ingatlanok még mindig 25-30 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló helyen elérhető téglaépítésű lakások.
Élénkülő vidék, piaci korrekció Szegeden
Az országos lakáspiac lendületét tehát alapvetően meghatározza a fővárosi helyzet, ám több vidéki régiókban látványos élénkülés tapasztalható. Az észak-alföldi térségben éves szinten 14 százalékos volt az áremelkedés, de a Dél-Dunántúlon is 12 százalékra nőtt az éves lakásdrágulás üteme. Az egyedüli kakukktojás a Szegedet is magában foglaló Dél-Alföldi régió, ahol márciusban - februárhoz képest - 0,1 százalékkal csökkentek az árak, ami lényegében stagnálásnak felel meg.
E régió árváltozása összhangban van az ingatlan.com korábban kiadott kereslet-kínálati összesítőjével, ami arról számolt be, hogy Csongrád-Csanád vármegye volt az egyetlen, ahol az előző évhez képest nem nőtt márciusban az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma.
A régió lassulása tulajdonképpen természetes piaci korrekciónak tekinthető, mivel Szegeden az átlagos négyzetméterárak az elmúlt egy évben 19 százalékkal, 750 ezer forintról 897 ezerre nőttek.
Az egyes vármegyeszékhelyek között jelentős eltérés mutatkozik. Az eladó használt lakásokat és házakat tekintve a legolcsóbb vármegyeszékhely Salgótarján 282 ezres átlagos négyzetméterárral.
Eközben a debreceni piacon több mint háromszor magasabban, 939 ezer forintnál jár az átlag az ingatlan.com adatai alapján. Az új építésű lakások és házak piacán pedig már hat vármegyeszékhelyen is átlépte a négyzetméterár az egymilliós lélektani szintet, ami most már igaz Debrecen mellett Győrre, Kaposvárra, Pécsre, Székesfehérvárra és Zalaegerszegre is.