Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Otthonfelújítási támogatás - erre figyelj, ha nem akarod már az elején elbukni 

Ingatlan2024. máj. 29.Kovács Dániel
A rovat támogatója:

A Növekedés.hu szakértő segítségével összeszedte az igényléshez szükséges tudnivalókat, nehogy a várva várt építkezés helyett veszteség legyen a vége.

Sokan várják már június első munkanapját, ekkor rajtol el az új otthonfelújítási program. Az energiahatékonyságot segítő állami ösztönzőnek köszönhetően közel 20 ezer családi ház energetikai célú felújítása valósulhat meg.

Ahogy azt korábban megírtuk, összesen 7 millió forintos kerettel lehet nekiugrani a nagy munkának. Azóta új információk is napvilágra kerültek, és jól látszik az is, hogy sok apró részleten múlhat, sikeres lesz-e az igénylés, és már most borítékolható, hogy sokan fognak csalódottan, és üres kézzel hazaballagni a bankfiókból, ezért most négy pontban összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót.

1, Korai madár kukacot talál - tartja a mondás, és ez hatványozottan igaz az otthonfelújításra pályázók esetében. 

- 2023 szeptemberében a magyar kormány Európai Bizottságnak benyújtott Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének REPowerEU-fejezetének társadalmi vitára bocsátott tervezetéből derült ki, hogy a lakóépületek energiahatékonyságának javítására új támogatási program indulhat.

Abban az anyagban 224 milliárd forint szerepelt, az Otthonfelújítási Hitelprogram ebből 108 milliárd forint használ fel, ami megközelítőleg 20 ezer ingatlan korszerűsítésére lehet elegendő, attól függően, hogy a támogatásért jelentkezők átlagosan mekkora összeget igényelnek majd 

- mondja a Növekedés.hu-nak Tóth Levente hozzátéve, hogy a kérelmeket a Gránti Bank, az MBH Bank és az OTP Bank kijelölt fiókjaiban lehet majd benyújtani. A Bank360 Csoport szakértője szerint biztosra vehető, hogy nagy lesz a túljelentkezés a lehetséges igénylők számához képest viszonylag kis keretre.

Ezért érdemes lesz már a nyitónapon benyújtani a papírokat, és akár  korábban időpontot foglalni a megadott bankfiókba, ha erre lehetőség lesz.

Számítani lehet ugyanis arra, hogy amint az igénylések összege elérte a keret felső határát, felfüggeszthetik az igénylések befogadását, így akik később adnák be ezt, lecsúszhatnak a lehetőségről. A szakértő szerint a minél korábbi benyújtás még akkor is előnyösebb lesz, ha erre mégsem kerül sor, vagy majd nem a benyújtás, hanem a megkötött szerződések időpontja alapján húzzák meg a határt. 

2, A fentebb leírtak miatt kiemelten fontos, hogy minden, az igénylés befogadásához szükséges dokumentum rendben legyen.

Ezek beszerzését, ellenőrzését érdemes tehát minél előbb elvégezni, hiszen ha csak egy is hiányzik, elúszott a támogatás. Íme, a Bank360 listája mindarról, aminek feltétlenül ott kell lennie a személyes ügyintézésnél:

  • munkáltatói jövedelemigazolás
  • a felújítandó ingatlan tulajdoni lapja (Ha azon nincsen lakóingatlan vagy évszám jelölve, úgy használatbavételi engedély vagy földhivatali térképmásolat is. A tulajdoni lap és térképmásolat elektronikusan közvetlenül is beszerezhető a Földhivatali Információs Rendszerben.)
  • érvényes személyi igazolvány és a lakcímkártya
  • nemleges igazolás adótartozásról (Érdemes ellenőrizni azt is, hogy az igénylő és az adóstárs ne szerepeljen elmaradással Központi Hitelinformációs Rendszerben, azaz a KHR-listán.)
  • több tulajdonos vagy haszonélvezői igénylés esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok).
  • új típusú hiteles energetikai tanúsítvány a korszerűsítendő lakóingatlanról

3, A lista Achilles-sarka jó eséllyel az energetikai tanúsítvány lesz, ezért kiemelten foglalkozunk vele. 

- Már az igénylés benyújtásakor meg kell lenni a családi ház energetikai tanúsítványának, csak ezzel együtt fogadhatja be a bank a kérelmet. időben kell tanúsító szakembert találni, az utolsó pillanatban biztosan mindenki foglalt lesz - hangsúlyozza Tóth Levente, aki arra is figyelmeztet, hogy

az igényléshez nem fogadják el a korábban készíttetett, régi típusú tanúsítványokat, még az 1-2 éveseket sem, mindenképp új típusút kell csináltatni. Ennek díja viszont beszámítható a támogatásba.

4, A fontosságához képest viszonylag kevésbé ismert, hogy nem lehet kizárólag a vissza nem térítendő támogatási összeget felvenni

még akkor sem, ha az egyébként elegendő lenne a tervezett munkálatokhoz. 

- Mindenképpen tartozik hozzá kamatmentes hitel is, nem kötelező viszont a teljes keretet kimeríteni, ebben az esetben az önrész, a vissza nem térítendő támogatás és a hitel összege is arányosan alacsonyabb lesz

- mutat rá a  a Bank360 Csoport szakértője. Éppen ezért, mivel ez egy hitelprogram, nem kaphat olyan igénylő támogatást, akinek a KHR-listán szereplő hitelmulasztása a nyilvántartás szerint nem vagy veszteségleírással rendeződött. Tóth Levente ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy

ez egy nagyon jó feltételek között kínált kamatmentes kölcsön, ráadásul a felújítandó ingatlanra a bank nem fog jelzálogot bejegyeztetni biztosítékként.

Az otthonfelújítási támogatás feltétele azonban, hogy a korszerűsített ingatlant a hitel futamidejének végéig vagy a teljes visszafizetésig nem idegenítheti el a adós adásvétellel vagy ajándékozással.