Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új, államilag támogatott otthonfelújítási program indul nem csak gyerekeseknek

Ingatlan2024. márc. 10.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Programról szóló szabályozás, ami a nyár elején el is indulhat - vette észre a money.hu a kormány első féléves jogalkotási tervezetében. A tervek szerint lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást.

A money.hu szakértői várakozásainak megfelelően hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási munkatervében. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Otthon Felújítási Program várhatóan a nyár elején elindul, de a kihirdetése ennél hamarabb, már tavasszal megtörténhet - írja a money.hu elemzése.

A pénzügyi portál korábbi értesüléseivel összhangban a jogalkotási tervből az is kiderült, hogy a program keretében a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni.

Egyelőre pontos részletek még nem ismertek a programról, de a money.hu információi szerint a korábbi otthonfelújítási támogatásnál jóval szélesebb körben lesz elérhető.

Várhatóan nem csak azok az ingatlantulajdonosok vehetnek részt a programban, akik gyermeket nevelnek, hanem azok számára is nyitva áll a lehetőség, akik nem vállalnak vagy nincs gyermekük.

Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotási tervezetben az Otthon Felújítási Programról szóló jogszabály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, nem pedig az otthonteremtési támogatások (például a CSOK, CSOK Plusz) jogszabályi feltételeit is megalkotó Kulturális és Innovációs tárcához.