A kuponpiacon felértékelődött a bizalom

Interjú2020. okt. 28.Növekedés.hu

A koronavírus járvány okozta negatív gazdasági hatások az akciókat ígérő kuponos oldalakat nálunk is elérték, mivel elsősorban élményeket, szépségipari szolgáltatásokat, utazásokat kínálnak. Emellett megtépázhatta az ügyfelek bizalmát a korábbi legnagyobb piaci szereplő csődeljárása is. Van azonban ellenpélda. A stabilan és tisztességesen működő Diamond Deal egyetlen munkavállalóját sem küldte el, és a váratlan nehézségek ellenére sincsen kifizetetlen számlája, panaszos vásárlója - erről számolt be Darmos Sándor a cég tulajdonosa.

Hogyan alakította át a cég működését a járvány?

Kilenc évvel ezelőtt indítottam a diamonddeal.hu kupon oldalt. Ez egy bizalmon alapuló műfaj, hiszen hídként funkcionálunk a vásárlóink és üzletfeleink között. Alapvetően szerencsés helyzetben vagyok, hiszen vállalkozásunk másik lába saját üzemeltetésű szépségszalonunk, így átlátom a működési mechanizmusokat mindkét oldalról, vagyis a megbízók szempontjából is. Például kiemelten ügyelek rá, hogy az összes számlánkat pontosan fizessük, így a partnerek pénzét soha nem használtuk fel saját célokra, működési költségekre, külső beruházásokra és ehhez tartottuk magunkat a legnehezebb hónapjainkban is.

Amikor bejelentették a kijárási korlátozásokat, rögvest drasztikusan visszaesett a bevételünk. Napi 1-2 vásárlást rögzítettünk a korábbi több száz helyett.

Azonnal kapcsolatba léptem a partnereinkkel a szükséges információkat beszereztem az újratervezéshez, és termékfejlesztésben gondolkodtam. Szerencsére, a kezdeti sokk után kúsztak egyre feljebb az eladási számok.

Külföldi utazási ajánlatainkra ugyan alig mutatkozott érdeklődés, de az élménykupon, szépség, egészség stb. szolgáltatások továbbra is népszerűek.

Sőt, ezeken a területeken éppen emelkedik a kereslet, hiszen a korlátozott lehetőségek miatt a belföldi utazások mellett kényeztető elemekkel törhetünk ki a dolgos hétköznapokból. Ezen a területen tervezem tehát elsősorban a további fejlesztéseket, bővítani szeretnénk a felkínált szolgáltatásokat.

A korábbi forgalmunk 70-75 százalékát mára visszahoztuk, de még bőven van feladat.

Milyen stratégiát dolgozott ki a következő szakaszokra?

Hoztam egy komoly döntést: akármi történik, nem engedem el a jó embereim kezét, nem válok meg senkitől.

Sem a kuponos cégemben, sem a szépségszalonban. Tudtam, hogy egy idő után túl leszünk a kezdeti sokkon és a nehezen kiválasztott jó munkaerő még nehezebben pótolható. Ugyan jelentős anyagi veszteségeket realizáltunk emiatt, de nem bánom. Nem engedtem ebben az időszakban azt sem, hogy a belénk vetett bizalom, amit hosszú évek becsületes, szorgos munkájával, tisztességes hozzáállással szereztünk meg, esetleg csorbát szenvedjen.

Fő szempont volt számunkra, hogy a partnereink pontosan ki legyenek fizetve, hiszen ezen ágazatok érezték leginkább a pandémia okozta válság nehézségeit.

Elengedhetetlen volt az is, hogy a vásárlók bizalmát tovább élvezhessük. Minden fórumon igyekszünk megmutatni, a diamonddeal.hu megbízhatóan működik, sőt tovább fejlődünk, bővítjük ajánlatainkat, a megvásárolt szolgáltatások, termékek pedig elérhetőek, beválthatóak. A közösségi vásárlás továbbra is remek lehetőségeket és főként okos árakat biztosít.

Ilyen helyzetben egy cégvezetőn óriási a nyomás, hogyan sikerül kezelni a nehéz helyzetet?

Jó az idegrendszerem. Az indulástól a mai napig én kezelem az ügyfelek észrevételeit, levelező rendszerünket. Ezek olyan fontos visszacsatolások, amelyeket azonnal megosztunk a szolgáltatást nyújtó partnereinkkel, és számunkra is óriási segítség a további partnerkiválasztási folyamatainkhoz, fejlesztéseinkhez. Stabil, kipróbált partnerkörrel dolgozunk, így mára csupán néhány ritka esetben fogalmazhatnak meg a vásárlók valós kritikát a szolgáltatásokkal kapcsolatban. De előfordul, hogy egy éve a fiók alján feledett lejárt kupon felhasználásáról szükséges támogatóan egyeztetnem. Maximálisan ügyelünk a fogyasztóvédelmi törvények betartására, vásárlóink jogainak biztosítására.

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma. Mit gondol, hogyan befolyásolja majd a vásárlásokat?

Azt gondolom, hogy ha nem lesznek újra kijárási korlátozások, akkor megtanulhatunk ezzel a helyzettel együtt élni, nem hermetikusan bezárkózni.

Azt tudom, hogy a szolgáltatók egy újabb teljes leállást nem bírnak el anyagilag. A vásárlók pedig továbbra is árérzékenyek, keresik a spórolási lehetőségeket, a közérzetet javító szolgáltatásokra pedig soha nem volt akkora igény, mint manapság.