Budapesti Art mozik vezetője: Nagyon kevesen járnak moziba, pedig sok az új film

Interjú2020. szept. 12.Szabó Anna

A Budapest Film Zrt. élt a bértámogatással, és a kitartó mozirajongóknak is köszönhetően egyetlen munkatársat sem kellett elbocsátaniuk a járvány miatt. Pedig idén augusztusig százmilliós veszteséget szenvedtek el, és három hónapig egy fillér bevételük sem volt - mondta a növekedés.hu-nak Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója. A mozikban kifejezetten ügyelnek a fertőzésveszély minimalizálására, de alig harmadannyian jártak moziba, mint egy átlagos nyáron.

Mikor nyitottak újra a mozik és mennyire tértek vissza látogatók?

A márciusi zárást követően több mint három hónapig zárva voltak a filmszínházak, a június 25-iki héten kezdtük el újra a vetítéseket.

A délutáni időszakban eleinte óvatosabbak voltunk, de mostanra szinte ugyanannyi előadással dolgozunk, mint a válság előtt. Ezzel együtt kisebb a nézőszám, mint a márciusi zárás előtt. A visszaesés jelentős, hiszen durván harmadannyi a látogató, mint más években a nyár közepén. 

Milyen egészségügyi, biztonsági intézkedéseket vezettek be?

Olyan kevés a mozilátogató, hogy pillanatnyilag nincs szükség ezekre, és egyelőre külön belső szabályozás sincs érvényben. Persze figyeljük az egészségügyi tájékoztatókat,és ah szükséges, azonnal lépünk majd. Persze amit ép ésszel lehet, azt mind megtesszük.

Így sűrűn fertőtlenítünk, sok helyen kézfertőtlenítőt helyeztünk ki a látogatók számára, munkatársaink pedig maszkot viselnek, és persze ügyelünk a folyamatos távolságtartásra.

Hogyan vészelték át ezt az időszakot? Sor került-e elbocsátásokra? Kértek- és kaptak-e bármiféle támogatást?

Igényeltük a munkahelymegtartó támogatást, és meg is kaptuk, így nálunk még a szokásosnál is nagyobb volt a munkatársak jövedelme a válság alatt, mert fontosnak tartottuk, hogy egyben maradjon a gárda. De kaptunk segítséget a Nemzeti Kulturális Alaptól ugyanígy a Nemzeti Filmintézet is segített nekünk: a Vissza a moziba programban a résztvevő filmszínházak az előadások harmadában magyar filmeket vetítettek.

Az art mozihálózat rajongói szerencsére hűségesek, amit ezúton is köszönünk nekik, nagy segítség, hogy nem hagytak magunkra minket. Szerencsére egyetlen kollégát sem kellett elbocsátani.

A mozi egyébként is elég speciális műfaj, vannak olyan munkatársaink, akik harminc éve a cégnél dolgoznak. A mi szakmánkban nem könnyű egy-egy kieső munkaerőt pótolni. Eszünkbe sem jutott bezárni egyetlen mozit sem, mert ha erre sor kerül, akkor jó eséllyel az mozi többet nem nyitna ki.

Örülünk neki, hogy a magyar filmek premierjét nem halasztották el, mert így folyamatosak a vetítések, és a járvány elmúltával nem fognak feltorlódni a filmek, ami gondot jelentene a nagyüzem elindulását követően. 

TenetChristopher Nolan Tenet című filmje az új évad első nagy dobása

Mennyire kellett átírni a költségvetést a járvány miatt?

Két éve már minimális nyereséggel működtünk, aminek ebben az évben a koronavírus-válság miatt vége lett.

Idén már százmilliós veszteséget szenvedtünk el, hiszen három hónapig egyetlen fillér bevételünk sem volt, és most is visszafogott az érdeklődés a filmek iránt, ráadásul a jövő is nagyon bizonytalan, hiszen nem tudni, lesz-e második hulláma a járványnak, illetve ha igen, az mekkora veszteséget jelent majd.

Reméljük a legjobbakat. 

Mi lesz a következő nagy dobás Önöknél?

Christopher Nolan új filmje a Tenet. A hollywoodi filmek közül ez a film minőséginek számít, ezért nyugodtan vetítjük az art hálózatban.

Az a különleges helyzet következett be, hogy az amerikai döntéshozók nem várják meg, amíg az amerikai, illetve a másik nagy piacon, Kínában kinyitnak a mozik, így Európában lesz a film premierje. Bár itt is vannak országok, ahol még zárva a filmszínházak, például Romániában, nálunk azonban szerencsére jobb a helyzet, így izgatottan várjuk a film bemutatóját.

(Címlapkép: metropolitan.hu)