Novák Katalin: Ma már versenyképességi szempont, ha egy cég gyermekbarát

Interjú2018. jún. 26.Növekedés.hu

  Ma már versenyképességi tényező az, ha egy cég családbarát módon, rugalmasan működik, ha tekintettel van a dolgozók családi hátterére - mondta Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának  család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Növekedés.hu-nak elmondta, hogy idén kétszeresére emelkedett a családok támogatása, így már meghaladja a 2 ezer milliárd forintot. Kiemelte, hogy a jövőben még több könnyítést szeretnének adni a szülőknek, mégpedig korosztályra lebontva, kvázi személyre szabva. A 35-45 év közötti 1,6 millió ember 41 százaléka gyermektelen, jelentős részük pedig magányosan él, ennek okaként a megkérdezettek anyagi okokra, párkapcsolati problémákra, a munka és magánélet összeegyeztetésének nehézségeire, valamint az otthonteremtés problémáira hivatkoznak - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság által is szervezett Jövőnk a gyermek - párbeszéd a családokért című konferencián. Magyarországon viszonylag jó a helyzet, mivel a fiatalok házasságban szeretnének élni, és átlagosan legalább két gyereket terveznek. Ugyanakkor rosszul is áll az ország, mert nem születik meg minden tervezett gyerek és nem minden család él a támogatási lehetőségekkel. Többek között ezért is, ősszel újabb nemzeti konzultáció várható a kormányzat családpolitikájával kapcsolatban - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Jövőnk a gyermek - párbeszéd a családokért konferencián. Ennek részleteiről kérdeztük Novák Katalin államitkár-asszonyt.. Mire számítanak a nemzeti konzultáció kapcsán?  Visszajelzéseket szeretnénk kapni például a főállású anyaság kérdésében, a munka és család egyensúlyának megteremtésében, a családbarát közigazgatás, közgondolkodás kialakításában, valamint a felelős gyerekvállalásra és családi életre nevelés témájában is.  Hiszen ma már versenyképességi tényező az, ha egy cég családbarát módon, rugalmasan működik, ha tekintettel van a dolgozók családi hátterére. Gondot okoz a népességcsökkenés. Mi lehet a megoldás? Ez a konzultáció arra is jó lesz, hogy javítsunk a több mint harminc éve romló demográfiai helyzeten. Ebben például segíthet az is, hogy kétszeresére emelkedett 2018-ben a családok támogatása, így már meghaladja a 2 ezer milliárd forintot. De bővült a születések és házasságkötések száma, és csökkent az abortuszok, válások aránya. Remélhetően még több könnyítést tudunk adni a szülőknek, a fiataloknak és az időseknek egyaránt, mégpedig korosztályra lebontva, kvázi személyre szabva. Milyen konkrét gazdasági, pénzügyi intézkedések vezettek ahhoz, hogy a korábbi évekhez képest már most sikeresebb a családtámogatási rendszer? Az idén havi 35 ezer forintra nőtt a kétgyerekesek családi adókedvezménye, két évre emelkedett a diplomás gyed jogosultsági ideje, egyszerűbb és gyorsabb lett a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylése. Így már 75 ezernél több család, azaz legalább 300 ezer ember tudott jobb, szebb lakásba költözni az otthonteremtési program révén. A családok a harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkenthetik jelzáloghitel-tartozásukat, a diákhitellel rendelkező nők pedig – attól függően, hányadik gyermekük születik – igényelhetik a hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését. A tervek szerint jövőre pedig eltörölhető az az adminisztratív kötelezettség, amely szerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek, valamint már a háromgyerekesek is fél áron vásárolhatnak D2-es autópálya-matricát. A jövő évi költségvetési-tervezetben mit tart a családtámogatások legnagyobb eredményének? Az otthonteremtési folytatódhat, így megerősítheti a kormányzat a családok iránti elkötelezettségét. Ahhoz pedig megvannak a költségvetési tervezetben a gazdasági, pénzügyi lehetőségeink, hogy még tovább szélesítsük ezt a rendszert. G.B.A.