Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

2021-27: The show must go on - Essősy Zsombor írása

MAG2020. nov. 3.Essősy Zsombor

Örömteli fejlemény, hogy a napokban elindult a 2021-2027-es uniós ciklus Magyarországnak járó forrásainak felhasználása kapcsán a társadalmi egyeztetés. Ez egy mérföldkő a szakmai szervezetek és az állampolgárok számára is, hiszen a partnerségi megállapodás és az operatív programok tervezete alapján most már látni, milyen irányt jelölt ki a gazdaságpolitika a következő hét évre az EU-s társfinanszírozású beruházások, fejlesztések terén.

Óriási a tét, hiszen nem kevesebb, mint 51 milliárd euró áll hazánk rendelkezésére, ebből 35 milliárd a már ismert strukturális és kohéziós pénzek formájában, további 16 milliárd euró mögött (10+6) ugyanakkor a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait tompítani hivatott helyreállítási alap forrásai állnak vissza nem térítendő támogatásként, illetve hitelként.

Az összkép mindenképpen biztató, hiszen a programtervezet azt tükrözi, hogy Magyarország megtanulta a leckét, és a döntéshozók magukkal hozták a 2004-es csatlakozás óta mögöttünk hagyott két és fél uniós ciklus tudását, tapasztalatát.

Míg 7, illetve 14 évvel ezelőtt jelentős fejlesztéspolitikai változtatásokra volt szükség a hatékonyabb forráselosztás érdekében, addig most végre az állandóság az úr, a már Brüsszelben is bizonyított magyar támogatáspolitikai modell folytatása.

Ahogy a vállalatok hosszú távú terveihez nélkülözhetetlen a beruházás helyszínéül választott térség stabil és kiszámítható gazdaságpolitikai és üzleti környezete, úgy a pályázati piacon is elsődlegesek a biztos kapaszkodók.

Márpedig akár a kiírói, akár a bírálói oldalt nézzük, az európai uniós forrásokat felügyelő, megszokott intézményrendszer a helyén marad, beleértve az irányító hatóságokat és az ellenőrző szerveket. Tartalmi finomhangolásokra persze van tér és lehetőség, de láthatóan a következő hét évben is a vállalkozásfejlesztés lesz a fő fókusz a családtámogatás mellett.

A 2021-2027-es hét operatív program lényegében megfeleltethető a lassan mögöttünk hagyott 2014-2020-as fejlesztési irányoknak.

Átlagosan tízből három forint például a GINOP helyébe lépő VINOP-on (Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Programon) keresztül közvetlenül a reálgazdaságba áramolhat, a rendelkezésre álló források ötöde pedig a Green Deal törekvéseivel összhangban zöld infrastrukturális és klímavédelmi célokra (ZIKOP) mehet.

Hangsúlyos terület lesz a mobilitás (MIOP) és a területfejlesztés is (VMOP), mint ahogy a digitális megújulás (DIMOP) és a humán tőke (HOP) is önálló csatornát kapó prioritássá nőtte ki magát.

Egy biztos, a magyar tulajdonú, magas hozzáadott értékű, importhelyettesítő terméket előállító vállalatoknak lesz keresnivalójuk a következő hét évben a pályázati piacon, különösen, ha exportképesek.

Az átlag feletti árbevétel-arányos profittal dolgozó piaci szereplőké a jövő, hiszen ahol a profit, ott a modern technológia, a magas bér, és vele együtt a kvalifikált munkaerő. Az esélyegyenlőség látszólagos fenntartása helyett elsősorban ő mögéjük kell állni.

Közös érdek azonban, hogy az új ciklus pályázatai a szakpolitikai ígéreteknek megfelelően valóban megjelenjenek 2021 első negyedévében, ez ugyanis egyben azt is jelentené, hogy már a jövő nyártól a 2021-2027-es uniós pályázatokban foglalt beruházások, fejlesztések segítsék a gazdaság vírusválság utáni talpraállását.

Vitán felüli, hogy egy orrnehéz uniós ciklus nagyban segítené a magyar GDP újbóli növekedését 2021-ben és 2022-ben, előrehozva a vártnál akár gyorsabb kilábalást a Covid-19 jelentette sokkból.

Akkor beszélhetünk azonban gördülékeny pályázati ügyintézésről, ha a kisebb, 100-150 millió forint alatti támogatásoknál 1-3 hónap alatti eredményhirdetéssel számolhatnak majd a vállalkozók, a nagyobb, komplexebb, 150-200 milliós, vagy afeletti projekteknél pedig 4-6 hónappal.

Azaz a konstrukciók kiírásának dinamikáját le kell követnie a források odaítélésének is, s akkor szépen-lassan akár hét bő esztendőben is lehet majd reménykedni.

A vállalatokon biztosan nem fog múlni, hiszen óriási a beruházói igény, s vele együtt a pályázatok iránti kereslet.

A szerző a MAPI-csoport vezérigazgatója