A francia-brit kapcsolatok Waterloo óta nem látott mélyponton

A 2016-tól folyamatosan napirenden lévő halászati kérdés, amely egyébként a megállapodás létrejöttét is veszélyeztette, egyike a jelenleg szem előtt lévő problémáknak. A Brexit megállapodás értelmében elvileg rendezésre kerültek a halászati jogok kérdése, amely lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia tengeri területeihez tartozó az angol partoktól 6-12 tengeri mérföldre lévő övezetekben az európai halászok is halászhatnának bizonyos feltételek mellett. Ez a térség azért érdekes, mert rendkívül gazdag halállományban.

Az európai, elsősorban francia halászok halfogások 30%-át ezekben az övezetekben realizálták a Brexit előtt, érthető módon nem kívánnak erről a lehetőségről lemondani. A rendkívül nehezen kialkudott kompromisszumos megállapodás szerint elvileg 2026 nyaráig az európai halászok továbbra is kihajózhatnának a brit felségterületre is, de fokozatosan öt év alatt 25%-al csökkenteniük kellene a halfogást ebben a térségben.

A megállapodás szerint 2026-tól évente újra kell tárgyalni a halászati kérdéseket, de alapvetően jelentősen mérsékelni kell majd az európai halászok tevékenységét a brit vizeken, ami éves szinten, kb. 650 millió euró értékű kiesést is okozhat majd nekik. Az érintett francia halászok tehát szeretnének kihasználni, az egyébként honfitársuk, jelenleg francia elnökjelölt, Michel Barnier volt európai főtárgyaló által kialkudott helyzetből, amíg csak lehet.

Ahhoz azonban, hogy például a francia halászhajók beléphessenek a brit tengeri övezetbe az egyezmény értelmében új angol engedélyeket kell igényelniük. Ezt ugyanakkor nem egyszer hiába teszik, mert Nagy-Britannia különböző, Párizs szerint a Brexit megállapodásban nem rögzített kritériumok betartását követeli.

Franciaország ugyanis úgy látja, hogy az Európai Unió által benyújtott 2127 kérelemből igaz, hogy 1913 esetben már megszületett a pozitív döntés, de a ki nem állított engedélyek szinte kizárólag francia halászokat érintik. Párizs a brit engedélykiadás átláthatatlanságát, és az egyezmény be nem tartását rója fel Londonnak. A francia halászok már 2021 májusában Jersey szigeténél tüntettek, hogy megkapják londoni hozzájárulást az angol partok közelében történő halászáshoz. Franciaországot felháborította, hogy a brit reakció erre hadihajók felvonultatása volt.

Párizs szankciókat helyezett kilátásba, hogy jobb belátásra kényszerítse Londont. Ennek részeként felmerült számos elképzelés francia részről. Így például az is, hogy a Jersey sziget elektromos ellátásának részleges megvonásával kényszerítenék térdre Nagy-Britanniát.

További valódi kilátásba helyezett szankciók is születtek. Így megfogalmazásra került, hogy 2021. november 2-án hatályba lépne egy intézkedés csomag, amelyek többek között a Nagy-Britanniából érkező áruk egészségügyi és vám ellenőrzésének szisztematikussá tételét, illetve a tengerből származó áruk brit hajókon franciaországi kikötőkbe való szállításának tilalmát jelentette volna.

Ez utóbbi különösen is érzékenyen érintette volna az angol exportot, ezért London élesen protestált. Szándékos félreértéseken alapuló nyilatkozat háború alakult ki a témában a két ország között. A helyzet túlzott elmérgedésének megakadályozása érdekében az október végi római G20 csúcson a brit miniszterelnök és francia államfő egyeztetések kezdett - amerikai közvetítéssel – amit november 1-én a Glasgow-ban tartott klímacsúcson is folytatódtak.

Egy nappal a francia szankciók bevezetése előtt végül Emmanuel Macron elnök bejelentette, hogy még sem léptetik életbe a belengetett intézkedéseket Nagy-Britanniával szemben, hogy ezzel is segítsék a tárgyalások folytatását. November 4-én így került sor a két európai ügyi államtitkár egyeztetésére Párizsban. David Frost és Clement Beaune találkozója nem oldotta meg a kérdést, de a dialógus ezzel megkezdődött.

A halászati vita inkább politikai és nem elsősorban gazdasági kérdés. A halászat Nagy-Britannia GDP-jének 0,1%-át, míg Franciaországnak 0,06%-át adja, ebből ráadásul az viták szempontjából érintett La Manche csatorna térsége csak kis részét biztosítja a két ország teljes halászati teljesítményének. London számára ugyanakkor egyedüli témakör, ahol nyomást tud gyakorolni az Unióra a Brexit utáni vitákban, míg Párizs az elnökválasztásokra készülve és európai elkötelezettségét hangsúlyozva nem kíván gyengének mutatkozni.

A két ország viszonyában a halászat csak az egyik konfliktust okozó tényező, ráadásul Párizs hangsúlyozza, hogy ez a kérdés nem bilaterális, hanem Európai Unió és Nagy-Britannia kapcsolatát érintő probléma, mint ahogy egyébként az észak-ír kérdés is, amelynek tárgyalásánál Franciaország szintén aktív résztvevő.

A francia-brit feszültség további területeken is kézzel tapintható. Mindenekelőtt a Franciaország felől érkező Nagy-Britanniába irányuló illegális bevándorlás problémája komoly szembenállást generál. A két ország a migráció témakörben először 1991-ben a Sangatte egyezményben próbálta megoldani a helyzetet, később több további megállapodás követte ezt, amelyek közül az egyik legfontosabb Le Touquet-ben közel húszéve aláírt dokumentum.

Az évek során London egyre nagyobb nyomást próbált helyezni Párizsra, hogy tartsa vissza a La Manche csatornán érkező illegális bevándorlókat. Nagy-Britannia fizetni is hajlandó Franciaországnak, hogy részben az embercsempész hálózatok elleni harcot segítse, illetve a migránsok átmeneti francia helyszíneken történő elhelyezéséhez is hozzájáruljon. A hírhedetté vált Calais-i tábor 2016-os felszámolása óta, a migrációs nyomás nem csökken, sőt az utóbbi 11 hónapban rendkívüli mértékben megnőtt. Csak 2021-ben a helyi prefektus szerint több mint 15 ezer személy próbált átjutni Nagy-Britanniába Észak-Franciaországból indulva.

A francia belügyminiszter október elején sürgette, hogy az Európai Unió külön is állapodjon meg Londonnal a migrációs kérdést illetően.

Nem tett jót a két ország viszonyának az sem, hogy a brit kormány 2021 nyarán, a Franciaországból érkezőket karanténnal sújtotta, minden komolyabb magyarázat nélkül, illetve, hogy a járvány kapcsán számos egymást élesen bíráló információ jelent meg kölcsönösen a két ország médiájában.

Különösen éles szembenállást szült 2021 szeptemberében napvilágra került AUKUS katonai szövetség bejelentése, illetve ennek kapcsán az Ausztrália által megrendelet 12 francia tengeralattjáróra vonatkozó szerződés felbontásának az ügye is. Ez utóbbi közvetetten, de a francia-brit katonai együttműködés területén is feszültséget szült.

Ezzel párhuzamosan a 2010-ben aláírásra került Lancaster House-i egyezményben előirányzott közös programok nem mindegyikének megvalósítás történik zökkenőmentesen. Így például a 2030-ra tervezett hajók elleni rakéták közös fejlesztése (FMAN/FMC projekt) is nehezen halad előre, a két hadügyminiszter szeptemberi találkozóját is elhalasztották, mert például ezen a területen nem volt egyetértés.

A két nemzeti stratégia teljesen más ezen a konkrét területen, amíg a briteknek inkább a rakéták rejthető volta a fontos, addig a franciák a gyorsaságra teszik a hangsúlyt. Mindazonáltal a kompromisszumkeresés annál is inkább fontos, mert ez a projekt az Európai Unió védelmi kiadásainak 60%-át érinti. A francia Szenátus védelmi bizottságának elnöke szerint várhatóan a szembenállás ebben a kérdésben hamar meg fog szűnni, mert sokkal több olyan tényező van, amely a két ország szoros katonai együttműködését motiválja.

A francia-brit feszültség – amely Franciaország londoni követe szerint a Napóleoni háborúkat lezáró Waterloo-i csata óta nem volt jellemző a két ország között – Párizs megítélése alapján kifejezetten Nagy-Britannia érdeke. A Brexitből származó brit belpolitikai problémákat, gazdasági nehézségeket ezzel a konfliktussal, a franciák állandó hibáztatásával, lejárató sajtókampánnyal el lehet takarni. Francia részről úgy érzékelik, hogy brit részről figyelemelterelésére szolgál ez a szembenállás.

Párizsban úgy gondolják, Boris Johnson lényegében felhasználja a francai-brit ellentétet és nem igen érdeke rövidtávon enyhíteni a jelenlegi feszültséget. A brit miniszterelnök tudja jól, hogy az Unió barát francia politika kritizálása saját politikai táborának megerősítését összekovácsolását segíti, amire belpolitika szempontjából nagy szűksége van. Mindazonáltal francia részről sem feltétlenül a gyors deszkalálódás a cél, hiszen a harcias fellépés a 2022-es elnökválasztásokra készülő Macron számára is olyan témákra tereli a figyelmet, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre legyen nemzeti és európai érdekvédő politikus.

Hosszútávon azonban ez a szembenállási politika aligha fenntartható, hiszen számos tényező a megbékélést és a kétoldalú kapcsolatok normalizálásának előmozdítását kívánja. Elég ha csak arra emlékeztetünk, hogy Nagy-Britanniában megközelítőleg 300 ezer francia állampolgár él és dolgozik, míg Franciaországban 200 ezer brit. A két szomszédos ország kapcsolatainak nem egyszer viharos történelmi múltja is azt tanítja, hogy a feszült periódusokat hamar kiegyezés, „entente cordiale” követte.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.