Sorsok múlhatnak az adó 1 százalékának felajánlásán

NAV Infotár2023. máj. 16.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.

Idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civilszervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is benyújtható a NAV-hoz a „22EGYSZA” lapon május 22-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), az eSZJA-portálon lehet.

A vallási közösség, illetve a Nemzeti Tehetség Program technikai számára szóló, korábban tett formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az adózók az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.