Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A magyar óriáscég a várakozások felett teljesít

Pénzügy2023. nov. 8.Növekedés.hu

Az idei évben várhatóan a Richter árbevétele az előzetes várakozások felett alakul és meg fogja közelíteni a 2 milliárd eurót – mondta el Orbán Gábor vezérigazgató.

Miközben a rendelésállomány a vártnál jobban alakult, az árfolyamok kedvezőtlenül hatottak a Richter eredményeire. Forintban számítva a bevételnövekedés mértéke idén így is elérheti a 15-20 százalékot.

Orbán Gábor elmondta: bár sok szó esik a biotechnológiáról, a világnak ezen a részén csak a Richter foglalkozik ezzel a területtel.

A társaságnak komoly terhet jelent a rendkívüli adó, amelynek a nagysága idén 30,7 milliárd forintot tehet ki.

Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke hangsúlyozta: a befektetőknek korábban részben a jó adókörnyezettel magyarázták, hogy miért vannak Magyarországon. Ma már ezt az érvet nem lehet felhozni. A helyzetüket az is nehezíti, hogy a szakember utánpótlás sincs megfelelően megoldva, mivel az oktatás nem megfelelő színvonalú.

Európában ezen a piacon ők akarnak lenni az elsők

"Örömmel nyugtáztam, hogy a vártnál magasabb rendelési állomány és a nehezedő beszerzési körülmények ellenére a termelésben résztvevő kollégák valamennyi telephelyünkön sikeresen birkóztak meg a feladattal.

Az árfolyamváltozások jelentősen rontották árbevételünket, ami nem meglepő,

ha a rubel éves szintű leértékelődését és a kitettség fedezésére szolgáló eszközök hiányát figyelembe vesszük” – hangsúlyozza a negyedéves jelentésben Orbán Gábor.

A vállalat egyik célja, hogy az évtized végére Európa elsőszámú gyógyszeripari szereplőjévé váljon a nőgyógyászati termékek piacán.

A jelentésből kiderül: Magyarországon a teljes gyógyszerpiac 10,5 százalékkal növekedett, míg a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma gyorsabb ütemben, 16,2 százalékkal növekedett a rendelkezésre álló IQVIA adatok alapján.