BÉT: nem indokolt a kereskedés felfüggesztése

Pénzügy2020. márc. 18.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A rendkívüli volatilitás és árfolyammozgások mellett továbbra is transzparensen és a szabályoknak megfelelően működik a magyar tőkepiac - olvasható a Budapesti Értéktőzsde nyilatkozatában.

Az elmúlt egy hónap jelentős árfolyamesést hozott a Budapesti Értéktőzsdén, a legnagyobb vállalatok papírjait tömörítő BUX-index értéke jelentősen csökkent.

Az elemzők ezt egyértelműen a koronavírus terjedésével, annak a gazdaságra gyakorolt hatásával, illetve az ezekre adott befektetői reakciókkal magyarázzák.

A BÉT átérzi az árfolyameséssekkel kapcsolatos befektetői aggodalmakat, azonban ki kell emelni, hogy azok elsősorban a mindenki által tapasztalható bizonytalanságot tükrözik.

A tőzsdéknek nyitva kell tartani, hiszen jelenleg a piacok esetleg bezárása önmagában nem oldaná meg az árfolyamesések hátterében álló fundamentális problémákat, ugyanakkor megszüntetné a transzparens árképzés és a befektetők pénzükhöz való hozzáférésének lehetőségét, összességében inkább csak növelné a piaci feszültségeket és bizonytalanságot.

A BÉT folyamatosan figyelemmel kíséri a rendkívüli helyzetet és azonosítja az azzal kapcsolatosan előálló feladatait, valamint kapcsolatot tart a felügyeleti szerepet ellátó Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) annak érdekében, hogy haladéktalanul meg tudja tenni a befektetők jogos érdekeinek, a piac egyensúlyának és a tőzsdei működésnek a védelmét biztosító intézkedéseket.

A BÉT rendelkezik a megfelelő vészhelyzeti forgatókönyvekkel és eljárásrendekkel.

A BÉT álláspontja szerint jelen pillanatban nem indokolt a kereskedés felfüggesztése.

Ugyanakkor befektetési vállalkozásoknak az MNB számára jelenteni kell a BÉT tőzsdei kereskedési rendszerében teljesült olyan short eladási (ideértve a napon belüli) ügyleteket, ahol az ügylet darabszáma eléri vagy meghaladja az adott részvény BÉT-re bevezetett teljes részvénymennyiség 0,01%-át.

A BÉT a továbbiakban is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, beleértve az esetleges jogszabály-változásokat és a külföldi tőzsdék gyakorlatát, és haladéktalanul megteszi a befektetők jogos érdekeinek, a piac egyensúlyának és a tőzsdei működésnek a védelmét biztosító intézkedéseket.

Kérjük, a következő napokban, hetekben kövessék figyelemmel saját befektetési szolgáltatóik, a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde honlapját is a fejleményekkel kapcsolatos tájékoztatásért! - zárul a nyilatkozat.