Gyors növekedés után visszaeshet a kis- és közepes vállalkozások hitelkereslete

Pénzügy2022. jún. 8.Növekedés.hu

A támogatott hitelkonstrukciók várható kifutásával párhuzamosan előtérbe kerülhetnek a saját forrású banki finanszírozási megoldások, amelyek esetében az árazási és egyéb feltételek kialakítása során a pénzintézetek a korábbiakhoz képest jobban figyelembe vehetik, milyen bankkapcsolati múlttal rendelkeznek az ügyfelek. Az Erste Bank arra számít, hogy az első félév rohama után a harmadik negyedévben jelentősen visszaesik a hitelkereslet, és a piaci környezet változásától, valamint a jövőbeli lehetséges támogatott kkv-konstrukciók meghirdetésétől függ majd, mennyire tér vissza az év hátralevő részében - olvasható az Erste Bank közleményében.

Kiemelkedően jó idei első negyedévet zárt az Erste Bank kis- és középvállalati (kkv) üzletága.

A gyors gazdasági növekedésnek és a szektor számára felajánlott kedvező, támogatott hitelkonstrukcióknak köszönhetően az új kihelyezés 27 százalékkal bővült az előző év azonos időszakával összehasonlítva, míg a hitel- és kötvényállomány március végén 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az idei második negyedévben még folytatódik a bővülés a szektorban, kérdés azonban, hogy az emelkedő kamatok és a várhatóan megszűnő támogatott konstrukciók következményeként miként változik a vállalkozások hitelfelvételi kedve – mondta el Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kkv-üzletágának vezetője.

Eddig az olcsó, támogatott források sok kockázatot ellensúlyoztak.

A rendkívül kedvező Széchenyi Go konstrukciók június végi kifutásával a cégek jobban mérlegelni fogják a beruházási-, finanszírozási döntéseiknél az egyéb környezeti veszélyeket, például az inflációt, az olaj- és gázárak alakulását, a háborús és embergós hatásokat, az árfolyammozgásokat, valamint a beruházási költségeket nagymértékben meghatározó építőipari alapanyagok árának alakulását. Mindezek eredményeként a harmadik negyedévben megtorpanás várható a hitelkeresletben, míg a negyedik negyedévben a piaci környezet alakulásától és a jövőbeli lehetséges támogatott kkv-konstrukciók meghirdetésétől függ majd, hogy mennyire tud visszatérni a kereslet a korábbi szintre.

A támogatott hitelkonstrukciók várható kifutásával párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerülnek a hagyományos, saját forrású finanszírozási megoldások, élesedik a verseny.

A pénzintézetek eddig többnyire sztenderd feltételekkel kínáltak finanszírozási megoldásokat ügyfeleiknek, hiszen az államilag támogatott konstrukciók feltételei minden banknál azonosak voltak, így leginkább az ügyfélkiszolgálás minőségében lehetett versenyezni egymással.

Ebben a versenyben az Erste kifejezetten jól áll, hiszen az elmúlt négy évben a legjobb eredményt érte el versenytársai között az ügyfélelégedettségi felmérésekben

– emelte ki Szerdahelyi Róbert, hozzátéve: az Erste számára különösen fontos a tartós és jó kapcsolat a partnereivel, ezért is igyekeznek elismerni azokat, akik több éve, vagy évtizedek óta állnak kapcsolatban a pénzintézettel.

Az Erste kis- és középvállalati üzletágában 10 százalékos azon ügyfelek aránya, melyek már több mint húsz éve választották számlavezetőjüknek a bankot.

A pénzintézet hagyományosan évente szervezett díjátadón külön elismerésben részesítik az adott évben 20. éves banki kapcsolattal rendelkező ügyfeleit. A vállalkozások a Lojalitás díj mellé egy Lojalitás kedvezmény csomagot kaptak ajándékba, melyben az Erste kiemelt partnereinek termékeit és szolgáltatásait vehetik igénybe extra kedvezményekkel szervezetfejlesztési és egyéb tréningek, coaching, webaudit/webfejlesztés, valamint szekszárdi bor és élményprogramok témakörben.

Szerdahelyi Róbert szerint

azok a cégek, amelyek egy pénzintézettel hosszabb ideje ápolnak tartós kapcsolatot, a közeli jövőben más előnyeit is élvezhetik a lojalitásuknak, hiszen a saját forrású finanszírozási termékek esetében a banknak nagyobb mértékben van alkalma és lehetősége az árazás és más feltételek kialakításakor figyelembe venni a pozitív bankkapcsolati múltat, ez pedig a hűséges ügyfelek számára forintban és százalékban mérhető előnyt jelent majd.