Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hiába kérték tőlük, a bankok nem közelítenek az 5 százalékos THM-hez a lakáshitelekben

Pénzügy2024. okt. 4.Növekedés.hu

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van példa kamatvágásra, de ennek azok örülhetnek, akik az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelmet tudnak felmutatni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Miközben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 5 százalék alatti teljes hiteldíj mutatókat (THM) kért a lakáshitelekre a bankoktól hónapokon belül, az október eleji kamatváltoztatásoknál ehhez semmivel sem kerültek közelebb a kölcsönigénylők. Egyetlen pézintézet sem tett még csak tyúklépést sem ebbe az irányba. Sőt az a nagybank is emelt kis mértékben, amelyik változtatott október elején.

A június végén kivezetett 7,3 százalékos önkéntes kamatplafon óta (ami valójában a THM-re vonatkozott) hasonló a tendencia: egy-egy nagybank hozzányúl hónap elején a kamatokhoz, de ha a lakáshitelekről van szó, akkor a kisebb emelések, korrekciók a jellemzőek, semmint a további csökkentés. Ha volt ilyen, inkább a korábbi emelésből vettek visszább.

A kamatok csökkenése egyelőre nem következik a bankok árazását meghatározó  referenciamutatók alakulásából sem.

A hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleket befolyásoló BIRS például még mindig jóval 5 százalék felett van, és bár vannak időszakosan csökkenő periódusok, az elmúlt napokban ismét emelkedett az értéke. Ez a bankok szemszögéből azt jelenti, hogy egyelőre piacon alapon nem számíthatunk számottevő csökkentésekre, legfeljebb puhább vagy keményebb kormányzati lépések hatására - prognosztizálják a Bank360.hu szakértői.

Az október elején a kölcsönfeltételein módosító pénzintézetek közül a K&H Bank kismértékű változtatást hajtott végre a lakáshiteleknél. Általánosan 0,10 százalékpontot emelt a kamatokon, ami érintette az 5 éves, a 10 éves és a futamidő végéig fix kamatperiódusú kölcsönöket is a hagyományos piaci, illetve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél is.

Attól függően, hogy mekkora havi nettó jövedelmet tudunk igazolni, illetve, hogy mekkora hitelösszeget szeretnénk felvenni, az ügyleti kamat októbertől az 5 éves kamatperiódusú hiteleknél 6,79 és 7,29 százalék,a 10 éveseknél 6,89 és 7,49 százalék, a végig fix kamatozású hiteleknél 6,89 és 7,79 százalék között alakul.

személyi kölcsönöknél ellentétes folyamatot látni, mint a lakáshiteleknél.

Nem tömegesen, de folyamatosan csökkentik a bankok ezeknek a hiteleknek a kamatait az elmúlt hónapokban, és így történt ez október elején is. Ezúttal az Erste Bank változtatott nagyobbat a személyi kölcsönei kamatán, jövedelmi és hitelösszeg sávoktól függően eltérő mértékben. A szabad felhasználású és a hitelkiváltó hitelnél 

  • 3-5,99 millió forint hitelösszeg között havi nettó 400-499 ezer forintos jövedelem igazolásával 1,50 százalékponttal csökkent a kamat,
  • 6-7,99 millió között 400-499 ezres jövedelemnél 1,30 százalékponttal,
  • 8-12 millió között, 400-499 ezres havi jövedelemnél 1,70 százalékponttal,
  • 3-5,99 millió között nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 2 százalékponttal,
  • 6-7,99 millió között 500 ezres jövedelem felett 1,50 százalékponttal,
  • 8-12 millió forint hitelösszeg között pedig havi nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 1,60 százalékponttal csökkent a kamat.

A csökkentés után a 400-500 ezer forintos jövedelemsávban 10,79 és 11,49 százalék között alakul a kamat, félmillió forintos fizetés felett pedig 10,79 és 10,99 százalék között.

Az Erste Banknál a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön kamata is kisebb lett, de sokkal kisebb mértékben, 0,09 százalékponttal. Így az éves ügyleti kamat 15,76 és 16,21 százalék októbertől. Az OTP Bank szintén a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatát csökkentette, de csak egy hangyányit, 0,02 százalékponttal a 2-3,1 millió forint közötti hitelösszegsávban. Az ügyleti kamat így 16,21 százalék.