MNB-alelnök: zöld ajánlás készül a bankoknak

Pénzügy2020. nov. 25.MTI
A rovat támogatója:

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján szerdán.

A jegybank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke kiemelte: a felelős vállalatirányítás egyre inkább a környezeti és társadalmi fenntarthatóságról szól. A bankszektorban az intézmények 70 százaléka még mindig rövid távon gondolkodik, a pénzügyi értékteremtést állítva a középpontba, ezen változtatni kell a fenntartható pénzügyek irányába - tette hozzá.

Az MNB zöld ajánlásaiban fontos helyet kapott a környezeti-, az éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi kockázatok mérése és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése - ismertette.

Kitért arra, hogy a jegybank kidolgozás alatt álló ajánlása szerint a hitelintézeteknek úgy kell majd átalakítaniuk a vállalatirányítási rendszereiket, hogy a vezető testület fel tudja mérni, és be tudja sorolni az éghajlatváltozással kapcsolatos környezeti kockázatokat. A vezető testületnek kellően ismernie és értenie kell ezeket a kockázatokat - mondta. Ezért az intézményen belüli felelősségi köröknek jól körülhatárolhatónak, következetesnek, kikényszeríthetőnek és kellően dokumentáltnak kell lennie.

Fotó: mkt.hu

Az MNB legutóbbi, októberi felmérése szerint a hazai bankvezetők alig harmada vitatja meg a fenntarthatósággal és éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat. Ezt a gondolkodást kell átalakítani, mivel globálisan például a hitelintézetek 75 százaléka tárgyalja vezetői szinten ezeket a kockázatokat. A magyar bankok fele azt sem határozza meg, kinek kell ezekkel a kockázatokkal foglalkoznia, itt is van tér a fejlődésre - mondta.

Közölte: 2021-től az MNB karbonsemlegesen működik a stratégiája szerint, azt a karbonlábnyoma ellentételezésével, hosszú távú természetes élőhely-projektekkel valósítaná meg.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, az MKT szakosztályának elnöke bejelentette: a tőzsde november 25. és 2021 január 31. között nyilvános konzultációt indít a zöld (ESG) ajánlásáról, ami segítséget nyújt a kibocsátóknak a jelentési és adatszolgáltatási szabályok betartásához. A terveik szerint az ajánlást a jövő év első negyedévében adják majd ki.

A tőzsdéknek katalizáló szerepe van a fenntarthatóságban - mutatott rá, hozzátéve: az úgynevezett ESG-szemléletben (Environmental-Social-Governance (ESG)) környezeti-társadalmi-vállalatirányítási szempontok alapján határozzák meg egy adott vállalat vagy befektetés fenntarthatóságát. Az erre vonatkozó jogszabályok, előírások folyamatosan változnak, frissülnek, ezért kihívást jelent a pénzügyi intézményeknek ezek követése - mondta. A magyar vezető részvénykibocsátók ESG-adatszolgáltatási gyakorlata élen jár Végh Richárd szerint, az eddigi eredményeik megőrzéséért ugyanakkor egyre nagyobb erőfeszítést kell tenniük.