Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új valutát vezet be egy ország, aranyfedezettel

Pénzügy2024. ápr. 6.F. P.

A szüntelen pénznyomtatással elértéktelenített eddigi valuták után most egy aranyfedezetűvel próbálkozik Zimbabwe, még a nevében is arany lesz. Hogy aztán ugyanúgy csillog-e, az már az ehhez szükséges gazdaságpolitikától függ.

Zimbabwe azon országok egyike, melyek a makrogazdasági egyensúly (kiegyensúlyozott költségvetés, fizetési mérleg) fenntartása helyett pénznyomtatással biztosították eddig a fedezetlen állami költekezést, így az infláció szinte végtelenné válik, az aktuális valuta elértéktelenedett és nem is használja senki.

Nevében is arany

Az országban évek óta az amerikai dollárt használják a tényleges gazdasági tevékenységhez, már akinek van. Most megpróbálnak egy arany-, és devizafedezettel rendelkező valutát bevezetni, melynek neve ZiG, azaz Zimbabwe Gold, vagyis Zimbabwei arany lesz (nem példátlan elnevezés, a lengyel fizetőeszköz, a zloty neve is az arany melléknévi formája a lengyelül).

A zimbabwei jegybank kormányzója a Bloomberg szerint közölte, hogy 8-án, hétfőn indul az új fizetőeszköz, melyet az amerikai dollárhoz képest 13,56-os árfolyamon indítanak, a jegybanki alapkamat pedig 20 százalék lesz. A régi, már szinte senki által nem használt valuta esetében ez 130 százalék volt, a legmagasabb jegybanki alapkamat a világon. A számlákon lévő régi valutát átváltják az újra, amit nyugodtan megtehetnek, miután a régi annyira elértktelenedett, hogy csak elenyésző mennyiségű újat lehet érte kapni.

Sokadik kísérlet, de most fedezettel

A kísérlet már a hatodik 2008 óta, amikor sikerült 500 milliárd százalékos inflációt összehozni, ami majdnem megelőzte a világrekordot tartó 1946-os magyar értéket, amit a még ténylegesen használt számnevekkel meg sem lehet nevezni. 

A kormány kötelezni fogja a cégeket arra, hogy adójuk legalább 50 százalékát az új valutában fizessék be. Eleinte vélhetően az amerikai dolláral párhuzamosan fogják használni, de ha valóban stabil lesz, megindulhat a dollár beváltása, hisz jóval magasabb kamatot lehet elérni, persze valahogy ezt a költséget és finanszíroznia kell jegybanknak.

Ha megjön a bizalom, akkor lesz működőképest

A jegybank leírása szerint a devizatartalékok 100 millió dollár értékűek, a 2,5 tonna arany 185 milliót ér. Ez összesen 285 millió, és ennek csak harmada, azaz 95 millió dollár értékben bocsátják ki az új valutát. Ez rendkívül kis összeg, ezzel elég nehezen üzemeltethető egy 16 millió lakosú ország pénzforgalma.

Működővé akkor válhat, ha megjön a bizalom és a dollárt nagy tömegben váltják az új fizetőeszközre, mégpedig úgy, hogy az állam van a vételi oldalon, így arányosan nő a devizatartalék az új pénz kibocsátásával.

Nem példa nélküli

Hasonló rendszer létezik a világban, például Bulgáriában, ahol a leva kibocsátása nem haladhatja meg a devizatartalékok mértékét. Ezt azonban jelentősebb devizatartalékok mellett vezették be, a rendszer több mint 25 éve működik, de rövidesen véget ér: az ország belép az eurózónába.