8 dolog, amit a sikeres üzletemberek sosem mondanak

Siker2018. jún. 14.Növekedés.hu

A siker érdekében nem csak azzal kell tisztában lennünk, hogy mit mondjunk, hanem azzal is, hogy mit nem. Íme 8 olyan dolog, amit a sikeres üzletemberek sosem ejtenek ki a szájukon.

„Megcsinálom később”

A sikeres emberek a nap elején priorizálják a teendőiket, és a fontossági sorrendet betartva a haladnak lépésről lépésre. Már reggel célszerű tisztázni, hogy melyik feladattal tud a leghatékonyabban haladni ahhoz, hogy elérje a célját.

„Feladom”

Michael Jordan, a világ egyik legjobb kosárlabda játékosa egyszer így nyilatkozott: „Ha valamit el akar az ember érni, az útakadályok sem állíthatják meg.

Ha falnak ütközöl, ne fordulj hátra, ne add fel!

Találd ki, hogyan kell átmászni, vagy áttörni rajta, vagy találd meg azt az utat, amellyel ki tudod kerülni.” Ez pedig pontosan az a hozzáállás, amelyet a sikeres emberek alkalmaznak.

„Ez nem az én hibám”

A sikeres üzletemberek tisztában vannak azzal, hogy saját döntéseikért felelősséget kell vállalniuk. Ha csak másokat okol a kudarcért, az nem megoldás, még akkor sem, ha részben tényleg a másik a hibás.

A felelősségvállalás és az önmagunkkal való őszinteség nagy lépés a siker felé.

„Elégedett vagyok”

A sikeres üzletemberek jellemzője többek között a kreativitás, a folytonos kezdeményezés és az innovatív gondolkodás. Folyamatosan figyelik, hogyan lehetne még jobbá tenni a céget, sosem elégednek meg a jelenlegi helyzetükkel.  

„Fiatal vagyok, még rengeteg időm van.”

Az ember az egyik percben úgy érzi, hogy övé a világ összes ideje, a másikban messze érzi magát a céljától. A sikeres üzletemberek sokszor sürgetve érzik magukat, hogy minél előbb elérjék a szakmai sikert, türelmetlenségük pedig arra készteti őket, hogy határozott és gyors lépéseket tegyenek céljaik érdekében, ez pedig segít elkerülni a halogatás csapdáját.

„Remélem, hogy egy nap elérem a célom”

A halogatásról már esett szó az előző pontokban.

Ahelyett, hogy csak bizakodna, vágjon bele.

Keressen olyan projekteket, amik hozzásegítik a sikerhez, így nem kell a reménybe kapaszkodnia, a saját cselekedetei garantáltan hozzásegítik a dicsőséghez.

„Nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy sikeres legyek”

A legtöbb emberre az jellemző, hogy ha kétségeik támadnak, inkább mélyen eltemetik őket, ahelyett, hogy szembenéznének a probléma forrásával. Ha egy sikeres embernek vannak kétségei akkor fejlődnek csak igazán, a kétségeket motivációként felhasználják ahhoz, hogy minél jobb szakemberré váljanak.

„Nincs olyan, hogy új ötlet”

Könnyű azt gondolni, hogy már minden ötlet foglalt a világon, el kell ismerni, hogy minden nap százával kötik meg az új üzleteket. Ezek az ötletek gyakran több iparágban jelen vannak: vegyük például a Spotifyt, amely egy felhőalapú zenei szolgáltatás, vagy az Ubert. Ezek a vállalkozások a már meglévő technológiai és üzleti modelleket alkalmazták, de mégis sikeresek lettek.