Egykor milliókat keresett, most hónapról hónapra él a hatszoros olimpiai bajnok úszó

Siker2019. nov. 26.Növekedés.hu

A hatszoros olimpiai bajnok – idéntől újra versenyző – amerikai úszó, Ryan Lochte a CNBC-nek mesélt anyagi mélyrepüléséről és annak tanulságairól.

Ryan Lochte tudja, milyen a csúcson lenni, és azt is, milyen érzés hirtelen a mélybe zuhanni. A hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó első aranyérmét még Athénban nyerte 20 évesen, 2004-ben, majd az azt követő három olimpián még öt aranyérmet szerzett. Összességében 12 olimpiai érmet nyert, amivel az egyik legsikeresebb úszóvá vált, így nem csoda, hogy a szponzori szerződéseknek hála évente több mint egymillió dollárt keresett. 

A 2016-os riói olimpián okozott botránya azonban igencsak leapasztotta bevételeit. Mint ismert, három társával részegen randalíroztak a brazil nagyváros egyik benzinkútján, illetve összetűzésbe keveredtek a személyzettel. Először azt állították, hogy rablótámadás érte őket, azonban a videófelvételek alapján kiderült, hogy nem mondtak igazat. Ezután 10 hónapra eltiltották, illetve a szponzorok is elpártoltak mellőle. 2018-ban ismét eltiltották, több mint egy évre. Ezúttal doppingvétség, intravénás infúzió használata miatt. 

2016 óta szinte az összes addig megkeresett pénzét elveszítette a szponzori szerződések felbontása miatt. „Jóval egymillió dollár felett” keresett egy évben, ez 75 ezer dollárra csökkent, amit egyetlen egy szponzortól kapott – mesélte a CNBC „Back int he Game” című műsorában, amelyben Alex Rodriguez mentor pénzügyi gondokkal küzdő volt sportolókat, szórakoztatóipari szereplőket lát el jó tanácsokkal, hogy helyreállítsák pénzügyeiket. Amikor a műsor felkereste az idén augusztustól újra versenyző Lochte-t – akinek célja, hogy kijusson jövőre a tokiói olimpiára, amivel ötödszörre szerepelne a játékokon –, a sportoló már átköltözött feleségével és két gyermekével egy kisebb házba: az anyagi gondok miatt a korábbi közel 400 négyzetméteres otthonát egy 170 négyzetméteres házra kellett cserélnie. Alex Rodriguez mentori segítségének köszönhetően Lochte lassan egyenesbe kerül, beszédek, úszásszakmai előadások tartása révén jut bevételekhez. 

A pénz nem nő a fán

– vont mérleget az elmúlt évek megpróbáltatásairól. A műsorban elmondta, hogy most már tudja, bármennyit is keres egy hónapban, abból mindig félre kell tennie valamennyit. „Korábban sosem törődtem ezzel, minden pénz keresztülfolyt rajtam, nem volt családom, össze-vissza szórtam a pénzt” – ismerte el. Mostanra ez igencsak megváltozott, már meg kell néznie, mire, mennyi pénzt ad ki. Így például megvált Porsche-jától is, ami havi 835 dollárt (mintegy 250 ezer forintot) vitt el.

A műsorban megkérdezték, mit tanácsolna ifjúkori önmagának. „Azt mondanám: nem leszel egyedül egész életedben, családod, gyerekeid lesznek, ami pénzbe kerül. Azt szeretnéd, hogy gyerekeid jó iskolába járjanak, és egy szép otthonban nőjenek fel. Ehhez viszont már most el kell kezdened a pénzt félrerakni” – válaszolta a 35 éves sportoló.