Napi közel 300 ezer forintot költ étkezésre a Cápák között amerikai verziójának befektetője

Siker2019. aug. 11.Növekedés.hu

A költséges üzleti ebédek, vacsorák, sőt reggelik bejáratott elemei Kevin O’Leary üzleti tárgyalásainak, amelyeken mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ő fizesse a számlát. Kezdő vállalkozóknak azonban nem ajánlja, hogy kövessék példáját.

A hétköznapokon napi mintegy ezer dollárt (290 ezer forintot) költ étkezésre a Cápák között című műsor amerikai verziójának (Shark Tank) egyik sztárbefektetője.

Kevin O’Leary kanadai üzletember elismeri, hogy étkezési költései őrülten hangozhatnak a legtöbb ember számára, azonban esetében ez a megszokott napi üzletmenetének része.

Az üzleti ebédek, vacsorák, illetve akár reggelik ugyanis bejáratott elemei az üzleti tárgyalásainak.

A mai reggeli például mintegy 200 dollárba került, ugyanis egy nagyon fontos emberrel találkoztam, akivel üzletet szeretnék kötni” – mesélte a CNBC-nek. Azért is költ ilyen sokat étkezésre, mert mindig ragaszkodik hozzá, hogy ő fizesse a számlát.

Nem akarok senkinek sem tartozni

– indokolta nagylelkűségét. 

Nem ajánlja senkinek azonban, hogy kövessék példáját, és drága ebédekkel, vacsorákkal vágjanak fel az üzleti tárgyalásaikon. A karrierjüket most kezdő vállalkozóknak egyenesen azt javasolja, hogy havi jövedelmük 20 százalékánál többet ne költsenek étterembe járásra.

Ha valaki pedig igazán spórolni akar, akkor jól teszi, ha a hét 6 napján otthon étkezik, és csak egy este megy el étterembe vagy bárba

 – szól a jó tanácsa.

A magas étkezési költségeit az is magyarázhatja, hogy kiemelten fontosnak tartja, hogy jó minőségű ételeket fogyasszon. Szoftvercégének a Mattelnek történő 1999-es eladásával multimilliomossá váló O’Leary elismerte azt is, ha most kezdene el vállalkozni, akkor valószínűleg az egészséges ételek területével foglalkozna, mivel szerinte az jelenleg igen jó pénzszerzési lehetőségnek számít, hiszen egyre inkább elmondható, hogy az emberek még a kutyájuk számára is csak az egészségnek tartott tápot veszik meg.