Váradi József lett az Az Év Üzletembere

Siker2017. dec. 1.Növekedés.hu

 Váradi József, a Wizz Air alapítója és ügyvezetője kapta a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program ünnepélyes díjátadóján.  Reintz Botond (EY), Váradi József (Wizz Air), Szabó Antal (Poli-Farbe), Bárány László (Master Good), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

„2017-ben kiélezett a verseny az innováció terén. Azoké a vállalatoké a jövő, akik elég bátrak ahhoz, hogy folyamatosan keressék a megújulás lehetőségeit, melyeket meg is valósítanak. Idén olyan üzletembereket díjaztunk, akik miközben jelentős sikereket érnek el, megismerik és adaptálják az új technológiákat és felkészültek arra, hogy a jövőben tovább építsék vállalatukat.” – mondta el Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.  

A döntősök

A leadott pályázatok közül három döntőst választott ki a független bírálóbizottság, közülük került ki az idei díj nyertese, aki Monte Carlóban képviseli Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében. A győztes, Wizz Air-alapító Váradi József mellett a diszruptorként való betörést, az európai piacvezető jelenlétet és az oktatás kiemelt kezelését nevezte meg döntő érvként a bírálóbizottság. A Wizz Air 2003-as alapítása óta Váradi József vezeti a céget, amely mára mintegy 3500 munkavállalót foglalkoztat, 86 repülőgépes flottáját pedig – bejelentése szerint az iparág történetének egyik legnagyobb rendelésének leadásával – néhány éven belül tovább bővíti. Váradi József életében kiemelten fontos az oktatás, szoros kapcsolatot ápol magyarországi és külföldi egyetemekkel, campusokkal. Ahogy a folyamatos tanulást, úgy a képzéseket is feladatának tartja, rendszeres előadó úgy külföldi executive programokban, mint a magyarországi felsőoktatásban. A finalisták között szerepelnek a hazai és közép-európai szinten is piacvezető baromfitermelő Master Good cégcsoport tulajdonosai, id. Bárány László és fiai, ifj. Bárány László és Bárány Péter, valamint Szabó Antal, a Poli-Farbe alapítója és ügyvezető igazgatója, akinek festékgyártással foglalkozó vállalata szintén piacvezető Magyarországon.
  • A Master Good Cégcsoport 100 százalékban Bárány László és két fia tulajdonában áll. A vállalatot a válság tette erősebbé: a madárinfluenza és a gabonaárak miatt csődközelbe került vállalkozást fiaival együtt teljesen átalakította, olyannyira, hogy a cégcsoport az azóta eltelt lassan 9 évben a hazai és az európai baromfiipar meghatározó szereplőjévé vált. Árbevételünk több mint 60 százaléka exportból származik, 2020-ra pedig európai és világviszonylatban a legnagyobb 5 vállalat közé akarnak tartozni, melyhez minden feltétel adott.
  • A Poli-Farbe nyereségét Szabó Antal folyamatos beruházásokkal fejlesztésre, innovációra fordította. Az első évben mindössze 20 tonna festéket készítő üzem mára évente több mint 42 ezer tonnát termel. Szabó Antal meggyőződése, hogy az igazán nagy célok nem épülnek kizárólag önérdekre, mások boldogulását is szem előtt kell tartani: a Poli-Farbe jótékonysági programjainak köszönhetően az elmúlt években több száz oktatási, szociális, egészségügyi és kulturális intézmény szépült meg.

A különdíjak

  • Az Életminőség fejlesztése különdíjat Rózsa Balázs, a Femtonics alapítója kapta, aki társaival a legkorszerűbb idegtudományi kutatásokra, két- és háromdimenziós képalkotásra alkalmas mikroszkópok gyártásával, fejlesztésével és exportjával foglalkozik. Rózsa Balázs 2002 óta foglalkozik agykutatással, Magyarországon egyedüliként nyerte el 2016-ban az EU legrangosabb tudományos elismerését, egy olyan agy és gép közötti interfész kifejlesztéséért, ami mesterséges látást biztosít a vakok számára.
  • Az Újgenerációs gyártástechnológiák különdíjjal Szilassy Lászlót, a folyamatirányítási egységeket fejlesztő Gamma Digital vezetőjét tüntették ki. A vállalat eredményei azon a felismerésen alapulnak, hogy az ipar 4.0 keretrendszerében számos, egymással nem kompatibilis rendszert szükséges összehangolni, ami a szokványos gyártási keretek között lehetetlen. Termelésirányítási rendszereik korszerűség és innovatív megoldások tekintetében a világ élvonalába tartoznak.
  • A Közös értékteremtés vásárlókkal különdíjat Benes Anitának, a Daalarna alapítójának és vezető tervezőjének ítélte oda a zsűri. Azon túl, hogy mára a magyarországi esküvői és alkalmi ruha piac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált, jelentős nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet. A tervezésnél kiemelkedően lényeges a vásárlókkal való közös gondolkodás és az azonnali visszajelzés az új ötletekre. A vezető egyik fontos célkitűzése hogy a Daalarna céges kultúráján keresztül itthon is a divatipar etikusabbá, átláthatóbbá és méltányosabbá tételén dolgozzon.
  • A Digitális alapú okos megoldások különdíjjal Lám Istvánt, a Tresorit ügyvezetőjét ismerték el. A vállalat célja a legmagasabb szintű védelmet biztosítani felhasználói adatainak, valamint olyan felhasználói élményt, hogy ne kelljen választani kényelem és biztonság között. Az elmúlt hat évben több mint 70 fős céggé nőttek.
Az EY Az év üzletembere díj nyerteseit minden évben független bírálóbizottság választja ki, nemzetközileg meghatározott szempontrendszer figyelembevételével. A döntésben a díjazott által vezetett vállalat pénzügyi teljesítménye, a globális vagy helyi környezetre gyakorolt hatása, stratégiája, innováció iránti elkötelezettsége, a vállalatvezető személyes értékei és vállalkozó szelleme is szerepet játszottak. Az EY Az Év Üzletembere díjat jelenleg hat kontinens mintegy 50 országában hirdetik meg, Váradi József 2018 nyarán az EY támogatásával Monte Carlóban méri össze magát közel 50 ország győzteseivel.