A jó ötlet még kevés
StartUpTöbb mint száz kreatív ötlet érkezett az MVM Csoport EDISON előző innovációs pályázatára, a zsűri négy kategóriában összesen tizenkét energetikai újítást juttatott a döntőbe. A pályázatot idén is meghirdetik. A tét óriási: a négy végső győztes az MVM támogatásával esélyt kap rá, hogy a jövő meghatározó vállalkozásává váljon.
Különleges lehetőséget kaptak az MVM EDISON startup verseny és innovációs pályázat tavalyi és idei döntősei.
A tizenkét legígéretesebb ötlet kidolgozóit meghívták az EDISON mentorprogramjába, melyet a cég csoport K+F+I központja, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) vezet az IBM együttműködésével.Az SFL, mint minden inkubátor szervezet azon dolgozik, hogy a legjobb találmányokból, ötletekből piacképes terméket fejlesszen. A képlet egyszerű: a startupokat felkészítik arra, hogy képesek legyenek projektjüket a leghatékonyabban prezentálni, és ezzel meggyőzni a befektetőket, az SFL pedig tulajdonrészt szerez a legígéretesebb vállalkozásokban – magyarázza Bertalan Zsolt, a Smart Future Lab vezetője. Az MVM EDISON pályázat mentorprogramja nagyjából két hónapig tartott, a tizenkét döntős startup képviselői ezalatt általános képzést és specifikus felkészítést is kaptak.
Ennek a célja az volt, hogy a vállalkozók egy letisztult üzleti modellt alkossanak; pontosan meghatározzák, hogy mit, kinek és hogyan kínáljanak.A bemutatkozó prezentációt, a pitch-et tökéletesre kell csiszolni, hogy egy startup a befektetők figyelmét fel tudja kelteni, ezért az SFL és az IBM átadott tapasztalata azoknak a pályázóknak is új lendületet adhat, akik végül nem kerülnek be a négy végső győztes közé – teszi hozzá Bertalan Zsolt. Ám a mentorprogram nem csak a pitchtechnikák fejlesztéséről szól, sok szakmai, műszaki, jogi, szabályozási kérdésre választ kaphatnak a vállalkozók, ami találmányuk megvalósíthatóságát befolyásolhatja,
Az MVM EDISON fődíja, az akár 50 millió forint összegű magvető befektetés, és a cég inkubációs/akcelerációs szolgáltatásainak igénybevétele viszont már csak a legjobbak kiváltsága lesz; azoké a pályázóké, akik az inkubációs mentorprogram végén a legsikeresebben adják elő ötletüket a szakmai zsűrinek.Az SFL vezetője természetesen nem tudhatta előre, kik lesznek a győztesek, de mint mondja, a közös munka során egy jó szimatú szakember elég pontosan meg tudja tippelni, mik lesznek a nyerő ötletek és vállalkozások. A négy kategória - GENERAL ENERGY GENERATION AND USAGE, PERSONAL/ HOUSEHOLD ENERGY GENERATION AND USAGE, OFFICE/INDUSTRY ENERGY GENERATION AND USAGE, PUBLIC/CITY ENERGY GENERATION AND USAGE - győztesei a módszertanon túl a konkrét termékfejlesztésben is számíthatnak az MVM támogatására, ezzel kézzel fogható esélyt kapnak arra, hogy az éles piaci versenyben is boldogulhassanak. Bertalan Zsolt szerint főként nemzet - közi szinten, de már hazai körülmények között is kifejezetten nehéz érvényesülni egy startupnak, ugyanakkor az EDISON mentorprogramjában részt vevő pályázók a Magyarországon elérhető legjobb esélyekkel indulnak. (X)
