Elvis elvitte a show-t a Groupamában

Tech2018. dec. 6.Növekedés.hu

Programozók, robotok és kihívások. Röviden így foglalható össze az OTP Bank IT Competition programozó versenye, amelynek döntőjében 80-an mérték össze erejüket a Groupama Arénában. Az összetett és rendkívüli kreativitást igénylő feladatot a legsikeresebben az Elvis csapat teljesítette. Több mint 600-an jelentkeztek az OTP Bank IT Competition nyelvfüggetlen programozóversenyére. A középiskolás, egyetemista és már gyakorló programozóknak ezután több körös selejtezőkön kellett részt vennie, hogy kiderüljön, ki az a 80 kiválasztott, aki részt vehet a budapesti döntőn. A legfiatalabb és a legidősebb versenyző között épp 40 év korkülönbség volt, érdekesség még, hogy egy középiskolás és egy egyetemista diáklány is bejutott a döntőbe. Johancsik Tibor, az IT és Banküzemi Divízió vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy milyen hatalmas motivációt mutat, amikor ennyi ember közösen, a határidőt és a kereteket betartva akar értéket létrehozni. A verseny résztvevői lényegében a bankban most formálódó agilis átállást is sikerrel modellezték. Elmondta, hogy sajnos ilyen jellegű robot programozási feladatokat nem tudnak adni az újonnan belépő kollégáknak, de számos más, a bigtech cégekhez hasonló módon lehetőség van a kihívásokkal teli közös munkára. A vezérigazgató-helyettes bízik benne, hogy a versenyzők közül néhányan akár az OTP Bank munkatársaiként is el tudnak helyezkedni a jövőben. „Minden évben keresünk olyan potenciális kollégákat, akik picit másképp gondolkodnak, akikben van tűz, akik szeretnek alkotni. Most ez még aktuálisabb, hiszen egy IT transzformációs projektet is indít a hitelintézet, amelynek eredményei hosszú évekre meghatározzák az OTP Bank IT működését”-fejtette ki Johancsik Tibor. Olyan fejlesztéseken dolgoznak kollégáim, ami korábban sci-finek tűnt, de mára már valósággá váltak”-tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. Szőke-Oláh Katalin, a Humánerőforrás Gazdálkodási Igazgatóság HR marketing vezető tanácsadója elmondta, hogy a verseny nem titkolt célja, hogy egy újfajta, a korábbiaknál sokkal közvetlenebb módon szólítsa meg a terület iránt érdeklődő potenciális munkavállalókat. A bank ezzel lényegében túllép a hagyományos álláshirdetéseken és így még közelebb kerül a fiatal tehetségekhez. A verseny feladatai sokunk számára nagyon távoli volt, egy LEGO alkatrészekből álló kis robotot kellett úgy programozni, hogy a megadott pályán elhelyezett zöld négyzetet megtalálja, felismerje a robot, majd ezt egy csippantással jelezze is. Amelyik csapat kis robotja a legtöbb ilyen négyzetet megtalálta, az lett a győztes. „A feladatot elsősorban az OTP Bank Blockchain fejlesztő csapata állította össze, az ERFI munkatársaival egy erős sprintben. Kb. két és fél héten keresztül tesztelték a robotokat, hogy kiderüljön, mire képesek ezek a gépek, milyen technológiákat lehet rájuk alkalmazni”- fejtette ki Dankó Zoltán az Elosztott Rendszerek Fejlesztési Főosztály vezetője. A győztes az Adamik András, Hilóczki Attila, Domboróczky Attila alkotta Elvis csapat lett, nyereményük 500 000 Ft. Gratulálunk a nyertes csapatnak!