Már a Huawei a legnagyobb okostelefon-gyártó

Tech2020. aug. 9.Növekedés.hu

Először fordult elő, hogy a kínai elektronikai óriás, a Huawei több okostelefont értékesített 2020 második negyedévében, mint a dél-koreai Samsung. Három hónap alatt közel 56 millió készüléket adtak el. Az elemzők szerint ugyanakkor a siker csak átmeneti.

A Huawei egyre jobban uralja a kínai okostelefon-piacot, és egyúttal a világ első számú okostelefon-értékesítőjévé nőtte ki magát – derül ki a Canalys piackutató cég felmérésből. A kínai technológiai vállalat idén áprilisban, májusban és júniusban 55,8 millió készüléket adott el, legyőzve ezzel riválisát, a Samsungot. Ugyanakkor a dél-koreai cég sincs sokkal lemaradva, ők 53,7 millió darabot értékesítettek az elmúlt negyedévben.

A Canalys vezető elemzője úgy fogalmazott, bár a Huawei eredménye figyelemreméltó, ha nincs koronavírus-járvány, akkor nem kerültek volna az élre.

„A Huawei teljes mértékben kihasználta a kínai gazdasági fellendülés előnyeit, hogy megerősítse az okostelefon-üzletét. A Samsung nagyon kis mértékben van csak jelen Kínában, kevesebb, mint 1 százalékos piaci részesedéssel, a fő piacait - Brazíliát, Indiát, az Egyesült Államokat és Európát – a vírus és a folyamatos lezárások gyengítik.”

A Huawei okostelefonjainak több mint 70 százalékát Kínában értékesíti. A piackutató cég azonban felhívta rá a figyelmet, hogy az amerikai szankciók úgymond "elfojtották" a Huaweit a globális piacon, és hogy a tengerentúli értékesítés csaknem egyharmadával esett vissza.

Szerintük a Huawei jelenlegi fölénye Kínában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a csúcson tudjon maradni, ha a globális gazdaság elkezd helyreállni.

Míg a Huawei eladási számai 5 százalékkal estek vissza a tavalyi év azonos időszakához képest, a Samsungnál mintegy 30 százalékos csökkenés történt. A visszaesések a koronavírus-járvány számlájára írhatók. A Samsung Electronics ugyanakkor nemrégiben arról számolt be, hogy nettó nyeresége 7,3 százalékkal nőtt az előző év azonos negyedévéhez képest: bár az okostelefon-eladások csökkentek, a memóriachipek iránti kereslet erősödött, ami jól jött a vállalat számára.