A légitársaságok már szinte könyörögnek az EU-nak

Utazás2020. okt. 5.V.Zs
A rovat támogatója:

Még az ünnepi időszak kezdete előtt töröljék el az utazáskor kötelező karantént, ezt kérik az Európai Uniót a légitársaságok.

A legnagyobb légitársaságokat tömörítő szervezetek, köztük a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és a vezető légitársaságok arra szólítottak fel az uniót és a tagországokat, hogy szüntessék meg az utazáskor elrendelt kötelező karantént, s helyette inkább szűrjék az utasokat.

Kevesebb mint 90 nappal az év végi ünnepi időszak kezdete előtt egyre nagyobb a nyomás az Európai Unión és a tagországokon, hogy állítsák vissza a korlátozás mentes légiközlekedést. A légiközlekedés, és a turizmus iparágak képviselői még szeptemberben juttatták el felhívásukat Ursula van der Leydennek, a Bizottság elnökének, melyben részletezik, hogyan festene az egész Európára kiterjedő koronavírus szűrés.

Október másodikán egy másik levélben, melyet a Bizottság mellett az egyes tagországok vezetőinek, és egészségügyi minisztereknek is elküldtek, a teljes iparág által jóváhagyott harmonizált szűrési protokollt részletezik.

A szervezetek szerint a jelenleg érvényben lévő „foltszerű” karantén intézkedések nem fenntarthatók, az egységes indulást megelőző szűrés jóval nagyobb biztonságot jelentene.

Javaslatuk szerint a magas kockázatúnak minősített területekről, valamint az EU/Schengen-övezetekből és unión kívüli területekről érkezők számára az utazás megkezdése előtti szűrést kellene kötelezővé, és Európaszerte általánossá tenni.

A felhívást közzétevő szervezeteket nemcsak egészségügyi szempontok vezérlik. Ha a jelenlegi intézkedések tartósan érvényben maradnak a légiközlekedés kilátásai tovább romlanak. A nyári hónapok aligha kompenzálták a tavaszi időszak okozta kiesést, s a korlátozásokkal a helyzet tovább romlik.

Az IATA adatai szerint az Európába irányuló, onnan induló és az Európán belüli légiforgalom októberig 66,3% -kal csökkent az előző évhez képest.

Az ACI EUROPE, a repülőtér-üzemeltetők nemzetközi tanácsának európai tagozatának legfrissebb adataiból pedig kiderül, hogy szeptember 27-ig az EU-ban az utasforgalom 78%-al csökkent.

A Légiközlekedési Akciócsoport (ATAG), egy független szakértői csoport által a COVID-19 korlátozások hatásáról közzétett új kutatás szerint a légiforgalom összeomlása a foglalkoztatás 52%-os csökkenését eredményezheti Európában, ami körülbelül 7 millió munkahely elvesztésével egyenlő. Ezért sürgős intézkedésekre van szükség a még nagyobb gazdasági és foglalkoztatási katasztrófa megelőzéséhez.

Meg kell tanulnunk együtt élni és utazni a vírussal. Az emberek szabad mozgásának és a kontinensünkön keresztüli légi összeköttetés biztonságos helyreállításának elsőbbséget kell élveznie

áll a levélben. 

Az Európára kiterjedő szűrés az utazással kapcsolatos bizonytalanságot is csökkentené. Tavalyhoz képest 80%-al visszaesett év végi ünnepi időszakra a foglalások száma.Sokan máig nem tudják, meg tudják-e majd látogatni szeretteiket karácsonykor, s ha igen, milyen feltételek mellett. 

Videók ajánlása vagy bármi