Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A magyar utazók csak most kezdenek rákapni erre a csodás országra – Fotókon is mutatjuk a mesés látnivalókat

Utazás2025. ápr. 27.Devecsai János
A rovat támogatója:

Üzbegisztán hallatán ma még kevés turista kapja fel a fejét. Pedig a közép-ázsiai országban a lenyűgöző építészeti remekművek és a több évszázados városok mellett a helyiek kedvessége is magával ragadó.

Az európai utazókat Üzbegisztánban majdnem úgy fogadják, mint a sztárokat. Ha észreveszik, hogy nem helyiek vagyunk, egy óriási mosollyal az arcukon máris odajönnek, fotózkodni akarnak és kérdések egész garmadájával fogadnak. Tudni akarják honnan jöttünk, kik vagyunk és le vannak nyűgözve már a gondolattól is, hogy azért tettünk meg több ezer kilométert, hogy megnézzük az országukat.

Az iszlám építészet számos remekműve található Üzbegisztánban (Kép forrása: Növekedés.hu)

Ne lepődjünk meg, ha végül a lakásukban kötünk ki: sok otthon ugyanis étterem is egyben. A helyi fogásokat pedig érdemes ezekben a sajátos vendéglőkben is megkóstolni. Errefelé a legjobb és legpikánsabb ízekkel itt lehet találkozni.

Új korszak kapujában

Üzbegisztán nem is olyan rég még brutális diktatúra volt. Az ország korábbi teljhatalmú ura, Iszlam Karimov tüntetőket végeztetett ki, kritikusait megkínoztatta, munkatáborokat tartott fent, egy alkalommal pedig még a saját lányát is rács mögé dugta. Karimov 2016-os halála óta viszont új szelek fújnak. A nagymúltú 35 millió fős lakossággal bíró ország elindult a reformok útján. Magyarországhoz is szorosabb szálak fűzik az ázsiai államot. Az OTP például pár éve felvásárolta az egyik legnagyobb üzbég pénzintézetet, az Ipotekát. A napokban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pedig Suhrat Holmuhamedov üzbég védelmi miniszterrel tárgyalt, aminek eredményeképp védelmi ipari és katonai együttműködésről szóló megállapodás született.

Ablak a múltra

Kész csoda, hogy a turisták még nem rohanták le teljesen az üzbég látványosságokat. A néznivalókat itt ugyanis roppant bőkezűen mérik. Mivel egykoron erre futott a Selyemút, már évszázadokkal ezelőtt is gazdag kereskedővárosok nőttek ki a sivatagos tájból.

Egy park az üzbég fővárosban (Kép forrása: Növekedés.hu)

Az egyikük, Khíva pedig olyan, mintha véletlenül itt hagyta volna a történelem. A régi városkapun belépve, valóságos időutazásban lehet részünk. Amerre a szem ellát, mindenütt paloták, mecsetek, mauzóleumok és festői utcák egész hada terül el.

Khíva belvárosa (Kép forrása: Növekedés.hu)
Khíva "felülről" (Forrás: Shutterstock)

Khívát a Világörökség részének nyilvánították, akár csak Buharát, ahol egykor az őseinket kereső Kőrösi Csoma Sándor is megfordult. A magyar nyelvtudósról a helyi múzeumban is megemlékeznek és bizony roppant elismerően és tisztelettel beszélnek róla.

A városokat járva feltűnő az óriási tisztaság, ahogy az is, hogy mennyi helyi dolgozik kézművesként. Sok családban generációról generációra száll a fazekas vagy a fafaragó mesterség, olykor már évszázadok óta.

A Juma mecset belseje (Kép forrása: Növekedés.hu)

A tehetséges kétkezi munkásokra pedig szükség is van: Üzbegisztánban az utóbbi időben sorra építik újjá a régi történelmi épületeket, figyelve arra, hogy a végeredmény pontosan úgy fessen, mint évszázadokkal ezelőtt, a régi mesterek idején.

A főváros, vagyis Taskent viszont merőben más benyomást kelt: az 1966-os földrengés pusztítása után egy modern nagyvárost építettek a romok helyére. Ám itt is akadnak turistalátványosságok. A taskenti Hazrati Imám komplexumban például igazi kincsek találhatóak: a világ egyik legrégibb kézzel írott Koránja mellett a legendák szerint itt őrzik Mohamed próféta egyik hajtincsét is.

A taskenti metró egyik állomása (Kép forrása: Növekedés.hu)

Páratlan szépségek

Ha Üzbegisztán legszebb terét akarjuk látni, akkor el kell mennünk a világ egyik legrégibb városába, Szamarkandba. Ősi, pompás muszlim iskolák ölelik közre a Regisztan teret, amelyet Közép-Ázsia főterének is szoktak nevezni.

Szamarkand főtere (Kép forrása: Shutterstock)

Szamarkand múltja olyan ősi, hogy már az ógörögök is tudtak róla, Nagy Sándor pedig a térség fővárosává tette meg.Egy hódításairól híres helyi fejedelem, Timur Lenk mauzóleuma is itt magasodik Szamarkandban. Ez a pompás emlékhely annyira monumentális, hogy még az ezeregy éjszaka meséiben szereplő uralkodók is megirigyelhetnék.

A Timur Lenk nyughelyéül is szolgáló Gúr-e Mir-mauzóleum (Kép forrása: Shutterstock)