Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Utazzak? Ne utazzak? Lényeges az országbiztonsági besorolás

Utazás2020. jún. 15.Növekedés
A rovat támogatója:

A mostani helyzetben kiemelkedő szerepe van egy-egy ország utasbiztonsági besorolásának. Érdemes ezzel tisztában lenni, hiszen a biztosításnál ez az egyik leglényegesebb információ.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatosan frissíti azoknak az országoknak a listáját, ahová veszélyesnek tartja a beutazást. A koronavírus-járvány miatt idén a kínai Hupej tartomány teljes területe, illetve Olaszország került fel az utazásra nem javasolt térségek listájára, de a két terület között különbség van: a kínai tartományba egyáltalán nem javasolja a minisztérium az utazást. Amennyiben ide szeretnénk utazni, akkor gyakorlatilag feleslegesen kötnénk utasbiztosítást, mert akkor sem fizetne a biztosító, ha megbetegednénk. Olaszország jelenleg kevésbé szigorú kategóriába, a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok közé tartozik, ami azt jelenti, hogy nem tilos az utazás, de nem is ajánlott, és fokozott elővigyázatosságot kérnek mindenkitől, aki ennek ellenére odalátogat. 

Sokakban merül fel a kérdés, hogy miért van szükség biztonsági besorolásra. Ezek meghatározásával a Konzuli Szolgálat az egyes országok aktuális biztonsági helyzetéről tájékoztat. Ez alapján dönthet az utas a célországba történő elutazásról vagy az út elhalasztásáról. A külföldre utazás egyéni felelősség, az utazás vagy annak elhalasztása az utas személyes döntése. 

A szakértők azt javasolják, hogy a Konzuli Szolgálat által közölt információk mellett az utas más forrásokból (útikönyvekből, utazásszervezőktől, biztosítóktól) is tájékozódjon.

Figyelembe kell venni, hogy a Konzuli Szolgálat nem tud segíteni az alábbi esetekben: a külföldre utazás megszervezésében, szervezett vagy egyéni utazás esetében pénzvisszatérítés rendezésében, kártérítésben, utazási irodával kialakult nézeteltérés rendezésében, menetjegy foglalásában, átfoglalásában, szállás, külföldi lakhatás biztosításában, csomagmegőrzésben, utasbiztosítás megkötésében. Ez utóbbiban kiváló partner a Netrisk.hu, ahol a legkedvezőbb lehetőségek közül választhatja ki pár kattintással az ügyfél a számára megfelelő utasbiztosítást – mondja Cseh Anett a biztosítási portál termékfejlesztési vezetője.

A mostani, járvánnyal kapcsolatos időszakban elengedhetetlen a megfelelő utasbiztosítás. 

Lényeges azonban, hogy az utasbiztosítások és útlemondás biztosítások fedezetei nem terjednek ki a koronavírusra hivatkozott járattörlésekre. Továbbá az útlemondás szolgáltatások fedezetei szintén nem terjednek ki a koronavírusra hivatkozott útlemondásokra. Amennyiben utazásra nem javasolt országnak vagy térségnek minősíti a hatóság úticélt, úgy az útlemondás biztosítások nem nyújtanak fedezetet – hívja fel a figyelmet szakértőnk.

Ezek után érdemes rátérni arra, hogy milyen biztonsági besorolások vannak. A Konzuli Szolgálat az egyes országok biztonsági besorolásról körültekintő mérlegelést követően, a magyar konzuli hálózattól érkező információk és az uniós partnerekkel folytatott egyeztetés alapján dönt. Három biztonsági kategóriát alkalmaznak.

A III. (hármas), legenyhébb biztonsági besorolási kategória.

Az ide tartozó országok közbiztonsági helyzete, biztonsági kockázatai, általános szabályrendszere, jellemző viszonyai, közszolgáltatásai hasonlóak a Magyarországon megszokotthoz. Persze az utas itt is kössön mindenre kiterjedő utasbiztosítást (baleset-, poggyászbiztosítás). Ha utazása során extrém sportokat űz, búvárkodik vagy hegyet mászik, speciális biztosításra lehet szüksége.

A II. (kettes) biztonsági besorolás, fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriája.

Ezen országokban a biztonsági helyzet nem kielégítő. Járványveszély, háborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye vagy más rendkívüli körülmény indokolhatja e besorolást. A Konzuli Szolgálat ezen térségekben a magyar állampolgárok konzuli védelmét valamely okból csak részlegesen vagy csak rendkívüli nehézségek árán képes ellátni. Előfordulhat az is, hogy valamely állam hatóságai az állam egész területére vagy meghatározott részére beutazási korlátozást rendelnek el. E körülményeket a Konzuli Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri és elhárulásukról kellő időben tájékoztatást ad. Az utasbiztosítás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Az I. (egyes) biztonsági besorolás. Ezt piros színnel jelzik az országlistákon. Az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriája.

Ez a legszigorúbb biztonsági figyelmeztetés. Az e kategóriába tartozó országokban válsághelyzet, fegyveres összetűzések, háborús cselekmények, zavargások, természeti katasztrófák, betegségek vagy egyéb – a személyi biztonságot közvetlenül veszélyeztető – események tapasztalhatók. Javasolják, hogy e célországokba ne tervezzen utazást, vagy törölje tervezett utazását. Amennyiben már az országban tartózkodik, javasolják, hogy minél előbb hagyja el az országot, amíg a kereskedelmi járatok erre lehetőséget biztosíthatnak. Amennyiben úgy dönt, hogy a Konzuli Szolgálat felhívása ellenére az országban marad, a Konzuli Szolgálat nem tudja garantálni a segítségnyújtást.

Lényeges, hogy a koronavírus miatti félelem okán lemondott utakra nem fizet a biztosító.

Ez még akkor is így van, ha kötöttünk korábban útlemondás biztosítást. Általában ugyanez vonatkozik azokra az esetekre, ha egy karantén alatt álló területre utaznánk. 

(Címlakép: MTI)