Kiderült, mely városokba utaznak a legtöbbször a magyarok
UtazásIdén eddig a legnépszerűbb úticélok a következők voltak: London, Isztambul, Milánó, Párizs illetve Brüsszel - a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér adatai szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint csúcsformában van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50%-os növekedés mutat
Kirobbanó növekedést mutat 2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye - írja az NGM.
Az év első nyolc hónapjában az utasforalom 18,6%-os, az áruforgalom pedig 49,7%-os növekedést mutat, azaz a budapesti légikikötő jó úton halad afelé, hogy minden eddigi rekordot megdöntsön. Az adatok rávilágítanak, hogy Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje folyamatosan erősödik, valamint arra is, hogy a magyarok is egyre nagyobb számban utaznak külföldre.
2024 első nyolc hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 11,4 millió főt ért el, amely 18,6%-kal múlta felül a tavalyi év azonos periódusában látott eredményt.
A reptér áruforgalma még ennél is nagyobb ütemben, 49,7%-kal nőtt, ami így meghaladta a 184 ezer tonnát.A teljesítmény növekedése nem egyetlen kiugró hónapra vagy eseményre vezethető vissza, az idei év fejlődése tendenciózus, ugyanis a teljes utasforgalom és a teljes berepülési szám alakulása minden egyes hónapban egyaránt felülmúlta a tavaly látott adatokat.
2024 augusztusáig a legnépszerűbb úticélok a következők voltak: London, Isztambul, Milánó, Párizs illetve Brüsszel. Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án került aláírásra a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése, amely révén közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.
A Magyar Állam 80%-os tulajdonrészt, az üzemeltetésért is felelős francia társbefektető VINCI pedig 20%-ot szerzett a Budapest Airport Zrt.-ben. Lóga Máté gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár és a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte: a reptér nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.
A 2024-ben eddig látott teljesítménynövekedés rávilágít, hogy a többségi nemzeti tulajdonba kerüléssel a reptér teljesítményének növekedése tovább folytatódott, sőt soha olyan magas nem volt még a reptér forgalma, mint idén augusztusban.
2024 nyolcadik hónapjában ugyanis az utasforgalom több mint 20%-ot emelkedett tavaly augusztusához képest, ami így megmeghaladta az 1,763 millió főt. Ez pedig új történelmi rekordot jelent. Az elért eredmény alapján a budapesti repülőtér utasforgalmának növekedése Európa szerte az egyik legkiemelkedőbb és minden bizonnyal az idei minden eddiginél sikeresebb, rekordév lehet.
Hozzátette: az új tulajdonosok és az üzemeltető célja, hogy ezt a teljesítményt még tovább fokozzák, amely érdekében a következő években megindulhat a reptér jelentős fejlesztése, megnyitva ezzel a még dinamikusabb növekedés előtti utat.
A cél, hogy 2030-ra 20 millió, 2040-re pedig 25 millió főt érjen el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma - közölte a tárca.