Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

HVCA: A vagyonadó jelenlegi tervezete veszélyezteti a magyar startupok finanszírozását

Vagyonadóegy órájaNövekedés.hu

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület szakmai észrevételeket nyújtott be a Pénzügyminisztériumhoz a tervezett vagyonadóval kapcsolatban. A szervezet célja, hogy a szabályozás az arányos közteherviselést a hazai innovációs ökoszisztéma megóvásával és célzott mentességek biztosításával valósítsa meg.

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a társadalmi egyeztetés záró napján eljuttatta szakmai észrevételeit Kármán András miniszterhez és a Pénzügyminisztériumhoz a vagyonadóról szóló törvénytervezetről. Az Egyesület célja, hogy a szabályozás az arányos közteherviselést úgy valósítsa meg, hogy közben megőrzi a magyar startup- és scale-up vállalkozások finanszírozási lehetőségeit – közölte a HVCA.

A HVCA megítélése szerint a hazai kockázatitőke-piac szűk; az utóbbi években a kockázati és magántőkét kapó cégek száma 38, a befektetések értéke 58 százalékkal csökkent, ami tízéves mélypont. A magyar cégekbe érkező befektetések a GDP mindössze 0,05 százalékát tették ki. Az Egyesület álláspontja szerint a vagyonadóból az iparágtól várható bevétel költségvetési szempontból elhanyagolható, a piac viszont annál érzékenyebb a magántőke elmaradására.

Az Egyesület hangsúlyozza: a startupokban lévő részesedés értéke jellemzően nem szabadon felhasználható pénz.

A befektetett összeg a vállalkozás fejlesztésére, foglalkoztatásra és piacra lépésre fordítódik, a részesedésnek pedig általában nincs likvid másodlagos piaca. Az éves adófizetés ezért az alapítókat és a befektetőket is korai értékesítésre vagy likviditási tartalékképzésre kényszerítheti, ami hosszabb távon az új befektetések és a portfóliócégek finanszírozásának rovására mehet.

A hatás olyan vállalkozásokat is érinthet, amelyek maguk nem vagyonadó-alanyok.

“Olyan ez, mintha egy tehetséges fiatal sportolót már akkor olimpiai bajnokként ünnepelnénk és jutalmaznánk, amikor még csak az edzéseibe és a felkészülésébe fektetnek jelentős összegeket. A tehetsége és az eddigi eredményei alapján sokra viheti, de a siker még korántsem biztos.” – mondta el mondta el Haszonics Balázs, a HVCA Elnöke, a LEAD Capital vezérigazgatója. “A startupok magas cégértékelése is elsősorban a jövőbeni siker lehetőségét tükrözi, nem a már megszerzett vagyont.”

Ezeket javasolja a HVCA

  • Célzott mentesség: a magánszemélyek start-up és scale-up részesedése ne képezze a vagyonadó alapját (a holdingon keresztüli tartásra és a share-for-share exitre is kiterjedően), a vállalkozások pedig mentesüljenek a kötelező adatszolgáltatás alól. A kedvezmény objektív feltételekhez és visszaélést kizáró garanciákhoz kötődne.
  • Ha a mentesség nem járható út: bekerülési értéken történő figyelembevétel realizálásig, automatikus fizetési halasztás pénzbeli értékesítésig vagy kifizetésig, illetve korlátozott adójóváírás igazolt új innovációs befektetés után. Ezek részben kombinálhatók.
  • Alapok és alapkezelők: legalább a kockázati tőkestratégiát megvalósító alapok ne minősüljenek vagyonkezelési adóalanynak vagy adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetnek, befektetési jegyeik pedig ne számítsanak vagyonelemnek. Az Egyesület az alapok jogi besorolásának egyértelmű rendezését, és a meglévő alapértékelésekre épülő, egyszerűsített adatszolgáltatást kér.
  • Értékelési szabályok: különleges tagi jogok (például likvidációs vagy hozamelsőbbség) esetén az adóalany választhasson a standard értékelési módszer és a független cégértékelés között, mert ezek a jogok a VC-finanszírozott cégeknél gyakorlatilag főszabálynak számítanak.
  • Hatásvizsgálat: az egyesület célzott hatásvizsgálatot javasol, amely a várható adóbevételt a megfelelési költségekkel, a kieső magánforrásokkal és az ebből adódó foglalkoztatási, beruházási és adóbevételi hatásokkal együtt értékeli.

A jelentős vagyonnal rendelkezők arányos hozzájárulása és az innováció finanszírozása nem állnak szemben egymással, a részletszabályokon múlik, hogy a vagyonadó megőrzi-e a startupok jövőjét. Készek vagyunk részt venni ezek kidolgozásában

– fejezte be Haszonics Balázs.

A HVCA közölte: kész arra, hogy szakmai tapasztalatával és iparági tudásával támogassa a kormányzat és az iparágért felelős szabályozó intézményei munkáját. Elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd és együttműködés mellett annak érdekében, hogy Magyarországon versenyképes, dinamikusan fejlődő, és hosszú távon fenntartható innovációs és vállalkozói ökoszisztéma jöjjön létre. Ezt célozza az Egyesület 2026. májusában kiadott szakmai javaslatcsomagja is.