Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton: a Demján Sándor 1+1 Program egyszerre ösztönzi a beruházásokat és a vidékfejlesztést is

Vállalkozás2025. okt. 30.MTI
A rovat támogatója:

A Demján Sándor 1+1 Programban kiosztott támogatások kétharmada - csaknem 70 milliárd forint - a leghátrányosabb helyzetű régiókban működő cégekhez került, így a program egyszerre ösztönzi a beruházásokat és a vidékfejlesztést is - mondta a nemzetgazdasági miniszter Miskolcon, a vezeték- és kábelgyártással foglalkozó Fux Zrt. új üzemcsarnokának ünnepélyes átadásán.

Nagy Márton elmondása szerint a programban 1386 vállalkozás részesül támogatásban összesen 108 milliárd forint értékben. Rámutatott: a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a magyar vállalkozások bátran fejlesszenek, technológiát váltsanak, és magasabb hozzáadott értékű termelésre álljanak át.

A miniszter ismertette, hogy

a kkv-kat érintő programban a legtöbb sikeres pályázat az Észak-Alföldről érkezett, a területen csaknem 300 pályázat valósult meg 23 milliárd forint értékben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vállalkozások között pedig már 111 nyertes projektet hirdetett ki a kormány, mintegy 10 milliárd forint összegben.