Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

NGM: megduplázzák a Demján Sándor Tőkeprogramban egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét

Vállalkozás2025. okt. 29.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára egy konferencián szerdán Budapesten.

Felidézte: a tárca márciusban indította el a 100 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot azzal a céllal, hogy tőkét biztosítson a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

A program megvalósítását és szakmai irányítását az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. végzi, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével és megbízásából. Az elért eredmények között kiemelte: a DSTP a magyar kkv-szektor egyik legfontosabb növekedési eszköze, a program indulása óta már 115 pozitív befektetési döntés született, a jóváhagyott befektetések értéke pedig meghaladja a 22 milliárd forintot.