NGM: a fix 3 százalékos kkv hitel tovább erősíti a hazai vállalkozások bizalmát
VállalkozásA fix 3 százalékos kkv hitel tovább erősíti a hazai vállalkozások bizalmát, erőteljes az év végi lendület a vállalkozói hitelezésben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A közlemény szerint a kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, ezáltal termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében. Ezért egy 11 pontból álló 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programot hajt végre, megduplázta a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét, továbbá elindította az 1+1 Program második ütemét. Mindezek mellett a kormány október 6-án bevezette a fix 3 százalékos kkv hitelt, amely kulcsszerepet játszik a vállalkozói bizalom erősítésében.
A kamattámogatás miatt kedvező finanszírozási feltételek két hónap alatt országos szinten élénkítették a hitelkeresletet: a fix 3 százalékos kkv hitel bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, a hiteligények összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
2025 novemberében a Széchenyi Kártya likviditási célú hitelek iránti kereslet érezhetően megugrott, miközben a beruházási igények is stabil növekedést mutattak. A program ezáltal a hazai kkv-k egyik legfontosabb támaszává vált, amely egyszerre segíti mindennapi működésük biztonságát és hosszabb távú beruházásaik elindítását - tették hozzá.
Történelmi léptékű növekedést mutatott 2025 novemberében a vállalkozások likviditási hiteligénye: a befogadott ügyletek száma egyetlen év alatt 225 százalékkal emelkedett, így a 2024 novemberi 1635 darabról 5316 darabra nőtt az igénylések száma.
A havi dinamika sem elhanyagolható: 2025 októberéhez képest a növekedés 27 százalékot tett ki, ami a hazai vállalkozások év végi forrásigényének jelentős erősödésére utal - áll a közleményben.
A beruházási hitelezés ezzel párhuzamosan kiegyensúlyozottabb, de szintén kedvező irányú tendenciát mutat. A 2025. novemberi befogadási volumen 4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, tehát nem csökkent a lendület a tavaly novemberi kamatcsökkentés óta. Az előző hónappal történő összevetésben pedig látványosabb, 23 százalékos bővülés következett be, amiből jól látszik, hogy a beruházási aktivitás fokozatosan helyreáll, és egyre szélesebb körben indulnak új projektek - írták.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte:
a magyar vállalkozások ma ismét képesek hosszú távra tervezni, mert számíthatnak a kormány intézkedései által megteremtett segítő gazdasági környezetre. A 3 százalékos fix kamat több mint egy pénzügyi kedvezmény: világos üzenet arról, hogy a kormány a jövőben is támogatni fogja a hazai kkv-k fejlesztéseit, növekedését és munkahelyteremtő erejét.
A legfrissebb adatok alapján a vállalkozások finanszírozási stratégiájában egy kettős mintázat rajzolódik ki. Egyrészt a likviditási hitelek kiemelkedő bővülése azt jelzi, hogy a kedvezőbb díjazású finanszírozási lehetőség jelentősen élénkítette a hitelfelvételi hajlandóságot, a vállalkozások a működésbiztonságot és a cash-flow stabilitást helyezik előtérbe a változékony külső gazdasági környezetre reagálva. Másrészt a beruházási hitelek havi szintű erősödése arra utal, hogy a vállalkozások újraindítják fejlesztéseiket, és egyre több ágazatban jelennek meg energiahatékonysági, digitalizációs vagy termelésbővítő beruházások - hangsúlyozta a közlemény.
A kormány célja változatlan: olyan gazdasági környezet fenntartása, amelyben minden magyar vállalkozás kiszámítható feltételek mellett tud tervezni és fejlődni - közölte az NGM.

