Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tömegeknek segített már lefogyni – A magyar szakember praktikái már angolra is le lettek fordítva

Vállalkozás19 órájaDevecsai János
A rovat támogatója:

Az „NFG- Éhezők Viadalának” volt már olyan versenyzője, aki több mint 80 kilót adott le. A szervező Nagy Ferenc Gábor tavaly díjat is kapott a társadalmi munkájáért.

Életviteli tanácsokat ugyan sokan szeretnek adni, de kevesen vannak, akik maguk is megjárták az élet sötét oldalát és személyes tapasztalatokból is tudják, hogy milyen az, amikor valakinek a saját démonjaival kell megküzdenie.

Nagy Ferenc Gábor a kivételek egyike. A küzdősportokba eredetileg édesapja hatására vágott bele: még gyerek volt, amikor birkózni kezdett. Úgy tíz év után viszont egy sérülés miatt átnyergelt a testépítésre, ahol igazán csak akkor jöttek az eredmények, amikor szteroidokat szedett.

Minél több versenyen indultam, annál több szteroidot kellett használnom, és végül is eljutottam a világbajnokságig, ahol győzni tudtam. De sajnos függő lettem. A káros szokásokból pedig többet is felvettem: kábítószereztem, de voltam párkapcsolati- és játékfüggő is.

Az addikcióktól végül saját erőből vált meg. Az életét teljesen új pályára helyezte és visszatért a küzdősportok világába is.Az, hogy a tapasztalataival segítsen az elhízástól szenvedő átlagembereken, először 2018-ban vetődött fel. Egy akkor 143 kilós lány szegezte neki a kérdést: miért nincs verseny azoknak, akik bajban vannak a súlyukkal? „Miért nem találsz ki egy eseményt, amiben résztvehetünk?”

Nagy Ferenc Gábor

Nagy Ferenc Gábor pedig valóban előállt egy új koncepcióval: az „NFG- Éhezők Viadalával”, ahol a cél egyszerü és világos volt: ki tud a legtöbbet fogyni. A nevezők összesen 42 napot kaptak.

A spirituális tanítók gyakran mondják, hogy 21 nap kell ahhoz, hogy az életünkben beálljon egy pozitív változás. Én ennek a dupláját választottam, hogy a változás be is tudjon rögzülni.

Az első versenyen még 14-en indultak és szabályok se voltak. Azóta nagy utat jártak be több szempontból is: a 20-dik viadalon már 110 szabálypontot kell betartani a versenyzőknek, elsősorban azért, mert a korai eseményeken többen is csaltak. Például azzal, hogy az első méreckedés előtt degeszre ették magukat.

Nem csak a fogyás a lényeg

„Minél többet foglalkoztam a témával annál világosabb lett előttem, hogy miért is híznak el kórosan az emberek. A gyökerek rendszerint ugyanoda vezetnek, mint mondjuk a drog- vagy az alkoholfüggőknél. A bajok forrása: a szeretethiány és a sikertelenség. Emberről emberre, beszélgetésről beszélgetésre, fogyásról fogyásra kezdtem kiépíteni a saját tananyagomat.”

Ahogy Nagy Ferenc Gábor fogalmaz: az egyik fő probléma, hogy amikor változtatni akarnak az életükön, az emberek elhatározása gyakran tiszavirág életűnek bizonyul. Szilveszterkor például sokan döntenek úgy, hogy ezentúl egészségesen fognak étkezni, vagy rendszeresen fognak edzeni, de rendszerint két-három hét után visszatérnek a régi rutinjukhoz. A tananyagának a központjában éppen az áll, hogy a változások miként maradhatnak tartósak.

A tanácsairól és a tapasztalatairól eddig nyolc könyvet is írt és már készül a kilencedik. Így a tippjei és a metódusai nem csak a viadal versenyzőihez jutnak el.  Van olyan írása, amely már angolul is elérhető. Az elindított kezdeményezésről sokat elárul, hogy a soron következő viadalon előreláthatólag mintegy 300 résztvevő fog indulni.Az eddigi csúcsnak az a versenyző számít, aki 85 kilót adott le. Nagy Ferenc Gábor különösen büszke azokra az indulókra, akik a súlyok mellett a függőségeiktől is megszabadulnak: az egyikük például 70 kiló fogyás mellett az alkoholizmust is maga mögött tudta hagyni.

Nagy Ferenc Gábor és Lökös Szandra, aki az eddigi 19 viadal alatt összességében a legnagyobb átalakuláson ment át

Elindult a visszarendeződés

„Az egyik nagy kihívást a koronavírus-járvány jelentette. A pandémia ugyanis jókora törést hozott, hisz edzőtermekbe se lehetett járni. Ráadásul utána az elszabadult infláció csapott le az emberek pénztárcájára, ami miatt láthatóan jobban kiveszett az emberekből motiváció, hogy az életüket megfelelő irányba tegyék”.

Mint Nagy Ferenc Gábor elmondta: most a 20-dik viadal szervezésénél érzi, hogy újra elkezdtek az emberek magukkal foglalkozni.

Jómagam sok zsákutcát megjártam mielőtt megtaláltam a kiutat és úgy érzem épp ez segít abban, hogy a lehető legjobb tanácsokat adhassam. Mert, amikor a problémáikról beszélnek az emberek, pontosan tudom min kell átmenniük, mert én is voltam ott.

Nagy Ferenc Gábort a VOSZ 2023-ban Vas vármegye Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal jutalmazta.