Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme
VállalkozásA Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
A program első, 9 milliárd forintos ütemét 2025. február 3-án indította el a kormány, amely iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, így 6.000 egyéni vállalkozó és kis cég részesült támogatásban. Erre a sikerre alapozva nyílt meg 2026. február 3-án a második ütem, 1,2 milliárd forintos keretösszeggel, amelyre ismét pályázhattak a hazai mikro- és kisvállalkozások.
Az utalványrendszerű támogatás célja a vállalkozások digitális fejlődésének elősegítése: a korszerű webes jelenlét kialakítása, a közösségi média megjelenés fejlesztése, valamint új elemként a mesterséges intelligencia alapú online szolgáltatások bevezetése.
A program népszerűségét jól mutatja, hogy a pályázat megnyitását követő négy napon belül több mint 1.000 pályázat érkezett be, így a teljes keretösszeg rendkívül rövid idő alatt kimerült.
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kiemelte:
A magyar mikro- és kisvállalkozások digitális felzárkóztatása kulcskérdés a versenyképesség szempontjából. A program sikere azt mutatja, hogy a vállalkozások nyitottak a modern online eszközök és a mesterséges intelligencia alkalmazására.
További információ a programról: http://www.dsprogram.hu/

