Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Júniusban véglegessé válnak a takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartás fejlesztési pályázatai

Agrárium2024. jún. 3.MTI

A belföldi tejtermelés Európa élvonalába jutott a technológiai háttér megújításával; árbevétel és foglalkoztatás alapján a tejipar a magyar élelmiszergyártás egyik legnagyobb, kivitelben is egyre fontosabb ágazata - mondta az agrárminiszter a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács rendezvényén.

Nagy István elmondta, a tej a legteljesebb értékű és legalapvetőbb táplálék, a legsokoldalúbb alapélelmiszerek egyike. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a piac jövője a nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan, a kormány ezért az átlátható, tervezhető és könnyen hozzáférhető támogatási rendszerrel segíti a tejágazatot is.

A tárcavezető közölte, hogy a magyar termelők többletköltségét kompenzáló kiírás 550 támogatói okirat megkötésével zárulhat

42,5 milliárd forint értékben. A termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatása jogcímen pedig a végkifizetések tavaly elkezdődtek, mostanáig több mint 3200 termelő összesen csaknem 26 milliárd forintot kapott már.

A takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartás fejlesztési pályázatai még ebben a hónapban véglegessé válnak,

feldolgozóipari pályázatokra és állattartó telepekre egyaránt 200-200 milliárd forintos keret jut - ismertette.

A beruházást támogató pályázatok

elsősorban a technológiai fejlesztéseket segítik, az állattartó telepeket és a tejfeldolgozó üzemek többek között új gépekre, energetikai, raktározási vagy csomagolási korszerűsítésekre használhatják föl a forrásokat - mondta a miniszter.

Nagy István elítélte a tej- és tejtermék-imitátumok térnyerését, mert szerinte ez az állattenyésztés jövőjét és a hagyományos vidéki életformát is veszélyeztetheti. "Teljes tévút" állatjóléti szempontokra hivatkozva helyettesítő készítményekkel pótolni a mezőgazdasági termékeket, a magyar tejet pedig minden eszközzel meg kell védeni, hiszen soha nem fogadható el, hogy az élelmiszerek elszakadjanak a valódi termeléstől - fogalmazott.