A „Bezzegrománia” mítosz vége - gazdasági csoda helyett költségvetési katasztrófa

Románia államháztartása a csőd szélén táncol. A költségvetési hiány a GDP 9 százaléka közelébe emelkedett, a bukaresti kormány csak fájdalmas megszorításokkal tudja elkerülni a teljes összeomlást. A pénzügyminisztérium becslése szerint az év végére a hiány elérheti a 30 milliárd eurót, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ország 25 százalékkal többet költ, mint amennyi bevételt megtermel. A kamatkiadások pedig elérték a 11 milliárd eurót, ami azt jelenti, hogy jövőre a GDP 3 százalékát emészthetik fel. A miniszterelnök, Ilie Bolojan nemrég kertelés nélkül kijelentette: ha a trend folytatódik, Románia a fejlesztések helyett a kamatok törlesztésére kell fordítsa a rendelkezésére álló forrásokat. Románia tehát szó szerint hitelből él. Csak az összehasonlítás kedvéért:

az Eurostat adatai szerint Magyarországon a nominális államadósság 2008 óta 19 553 milliárd forintról 48 834 milliárd forintra, addig Romániában ez idő alatt megtízszereződött, azaz 66 milliárd lejről 2022-re 665 milliárd lejre.

A spirál pedig minden jel szerint lefelé vezet Románia számára. Az Országos Statisztikai Intézet szerint augusztusban 9,85 százalékra emelkedett az infláció, ezzel Románia vezeti az uniós rangsort. Az élelmiszerek 8,9, a nem élelmiszer jellegű termékek 10,5, az üzemanyagok pedig szintén közel 10 százalékkal drágultak, míg a vasúti közlekedés 16 százalékkal drágult. Az igazán drámai emelkedés azonban a közüzemi szolgáltatások díja nőtt, a villamosenergia néhány hónap alatt 65 százalékkal emelkedett. Közben a tanárok bérét 25 százalékkal csökkentette a kormány, a kötelező óraszámot 18-ról 20-ra emelték, miközben befagyasztották a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat. Az általános áfakulcs két százalékponttal nőtt, a jövedéki adókat emelték, az adókedvezmények körét pedig szűkítették.

Szociális válság és elvándorlás

A gazdasági válsággal párhuzamosan keleti szomszédunkat súlyos társadalmi problémák is fojtogatják. Románia az Európai Unió legnagyobb migránskibocsátója: 5–6 millió román él szerte Nyugat-Európában, az utóbbi időben pedig ismét növekszik a kivándorlás üteme.

Jellemzően a legproduktívabb korosztályok kelnek útra egy jobb élet reményében, nem csoda, hogy ma már sok romániai építkezésen több a távol-keleti munkás, mint a helyi. Tény az is, hogy nem csak a szakemberek hagyják maguk mögött Romániát, empirikus tapasztalatokra alapozva állíthatjuk, hogy Európa nagyvárosainak koldusai szinte kivétel nélkül románok. Jelen sorok írója egy római utazás alkalmával 10 kéregetőt szólított le a legjelentősebb turisztikai célpontok közelében: 10-ből tíz koldus román volt.

Romániában a rendőrök és politikusok mellett pedig a pedagógusok is gyakran a korrupciós vádak kereszttüzébe kerülnek. A jó tanulmányi előmenetelt ugyanis sok helyen némi pénzel is elő lehet segíteni.

Jellemző az is, hogy a román egészségügyben ismeretlen a hálapénz fogalma, ugyanis az ellátás előre fizetéses módszerrel működik: egy műtét ugyanis addig el sem kezdődik, amíg a hozzátartozók le nem teszik a megfelelő összeget az orvos asztalára.

Az erdők kifosztása is állami védelem alatt zajlik: a falopás milliárdos üzlet, a rendőrség pedig szó szerint tétlenül nézi, amint a fuvarleveleken szereplő mennyiség tízszeresét szállítják el a kamionok.

Az interneten bárki számára elérhetőek azok a felvételek, amelyeket civil aktivisták készítettek, amint bizonyíthatóan törvénytelenül kitermelt fát szállítanak el egy-egy fatelepről, a kihívott rendőrök pedig tétlenül nézik.

A bénultság oka állítólag az, hogy Bukaresten keresztül Berlinig és Brüsszelig futnak a korrupciós szálak. Olyan sok pénzről van ugyanis szó, amely már eléri a nyugati körök ingerküszöbét is. Közben az országot (benne Erdélyt is) iszonyatos környezeti károk érik, a milliárdok azonban az országhatáron túl realizálódnak.

Lerobbant infrastruktúra, összeomló vidék

A „fejlődő Románia” képe nemcsak a statisztikákban, hanem a mindennapi életben is szertefoszlik.

Az ország vasúti infrastruktúra szélsőségesen elavult, a vonatok átlagsebessége gyakran 40–50 km/órát sem éri el, állami távolsági busztársaság sem létezik Romániában, ahol pedig a magántársaságoknak nem éri meg járatot működtetni, ott egyszerűen nincs tömegközlekedés.

A Tarom állami légitársaság megmentésére azonban mindig készségesen áldoz a bukaresti kormány, a masszívan veszteséges céget újabb és újabb hitelekből mentik meg időszakonként. Mindezek mellett Románia rendelkezik az EU egyik legrosszabb mutatóival az analfabetizmus és a funkcionális analfabetizmus tekintetében. A helyzetet pedig jól illusztrálja, hogy Belső-Románia egyik megyéjében, Teleormanban, 10 éve még egyetlen könyvesbolt sem volt. Ennél a pontnál érkeztünk el a súlyos különbségek kérdéséhez, amely az országon belüli viszonyok tekintetében tapasztalhatóak.

Plasztikusan fogalmazva: míg Kolozsvár egy decens európai város, ahol relatíve magas fizetések, minőségi közszolgáltatások vonzzák a munkaerőt, addig Belső-Románia vagy Dél-Erdély számos települése szellemvárosokká váltak, ahol semmiféle kilátás nincs a tisztességes megélhetésre. Egyes becslések szerint teljes régiók válnak hamarosan lakatlanná, a lakosság Nyugatra vagy a nagy gazdasági akcióközpontoka vándorolnak.

Egy mítosz vége

A gazdasági problémák természetesen mindig politikai instabilitással párosulnak. A tavaly év végén lezajlott, majd tavasszal folytatódott román elnökválasztáson csak egy kétes törvényességű manőver mentette meg attól az országot, hogy vasgárdista (a nyilasok román megfelelője) hátterű futóbolondok, Călin Georgescu vagy George Simion jussanak hatalomra.

Az elnök végül Nicușor Dan, Bukarest kissé ügyefogyott polgármestere lett, a miniszterelnök pedig Nagyvárad korábbi polgármestere, a már említett Ilie Bolojan lett. Mindketten annak a hatalmi körnek a tagjai, amely csődbe vezette Romániát, és amelynek leváltása érdekében a románok készek lettek volna akár vasgárdistákra is szavazni.

Mielőtt pedig azt hinnénk, hogy a román lakosság ennyire a jobbszélre tolódott, úgy tekintetbe kell vennünk azt is, hogy felmérések szerint a lakosság kétharmada úgy véli, hogy a kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu „jó vezető volt”. A lakosság többsége tehát nem vált egyik napról a másikra sem kommunistává, sem nemzetiszocialistává, egyszerűen elegük van a jelenlegi elitből. A katasztrófa pedig már csőre van töltve: a jelenlegi kormány csak megszorításokkal lesz képes kimászni a válságból, tehát fokozódni fog a társadalmi elégedetlenség, így garantált, hogy előbb vagy utóbb Simion vagy egy hasonszőrű kerül hatalomra Bukarestben. Akkor pedig ismét csak mélyülő válságra lehet számítani.

A román valóság tehát ma nem minta, hanem figyelmeztetés: hitelből és mítoszokból nem lehet országot építeni.