"A gyerekek nagyon gyorsan butulnak, apátiássá és agresszívvá válnak a drogoktól"

Olvastam, hogy dolgozott távol-keleti, földrengés sújtotta területeken is. Hogyan jött létre a Hajnalfény orvoscsoport? 

2005-ben a Külügyminisztériumól érkezett egy felkérés, hogy Magyarországnak egészségügyi témában szerepet kellene vállalnia Pakisztánban. Imre atya keresett meg bennünket, más orvoscsoportokkal együtt. Másnap elindultunk Pakisztánba. Ez volt az első misszió, ami összekovácsolta ezt a társaságot. Később Indonéziában jártunk egy olyan csapattal, akik már megélték a cunamit.

Nagyon ütőképes, erős team szerveződött. Amikor kicsit nyugodtabb időszak következett, akkor elhatároztuk, hogy ezeket a bennünk lévő energiákat, nem hagyjuk elveszni, hanem hasznos célokra fordítjuk, mint például az elmaradott térségekben élők egészségügyi szűrésére, a látásprogram elindítása. 2007-ben indult el a programunk, amelynek keretében Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján és Csángóföldön kezdtük el vizsgálódni. Felismertük, hogy szemüveget kell adni azoknak, akik nem látnak. A „Látás határok nélkül” programunkkal több százezer embert értük el az elmúlt tizenhét évben.

Támogatja a társdadalombiztosítás a hátrányos helyzetű gyerekek számára a szemüvegek elkészítését? 

Sajnos nem. A 90-es évek közepéig volt ilyen TB alapú támogatás, de megszűntették, így a  források előteremtéséhez más megoldást kellett keresnünk. Különféle pályázatokon vettünk és veszünk részt, ezekből és egyéb társadalmi támogatásokból fedezzük a szemvizsgálaton felül a szemüvegek elkészítésének költségeit. A probléma nagyon sorétű. Először is,  ezek a szegénységben élő emberek nem tudnak eljutni a húsz-huszonöt kilométerre található regionális rendelőkbe, másodszor pedig kevés az orvos. Mi tulajdonképpen kitelepülünk, felépítünk egy sátorkórházat és abban vizsgáljuk a betegeket. 

Kik a csapat tagjai? Milyen szakterületekről csatlakoztak orvosok a csapathoz? 

Nagyjából tizenöten vagyunk. A programunk szépsége, hogy mindig az adott térség aktuális egészségügyi problémáira koncentrálunk. Ha a drogfogyasztás a legégetőbb probléma, akkor a mentálhigiénés és a drogprevenciós szakembereket küldjük. Fogorvos, sebész, kardiológus, bőrgyógyász, reumatológus, gyermekgyógyász kollégák is csatlakoztak hozzánk az idők során.

Hogyan látják a szintetikus drogok használatának a problematikáját? 

Semmiképpen sem lehet a szőnyeg alá söpörni ezt a problémát és ebben nem a kriminalizáció, nem a büntetés a megoldás. A prevenció és ezeknek a gyerekeknek a kezelése nem rendőri feladat. A szintetikus drogok nagyon gyilkos természetűek, ismeretlen mérgek kerülnek be a szervezetükbe. A gyerekek nagyon gyorsan butulnak, apátiássá és agresszívvá válnak. 

Mesélne még a látásprogramról? Milyen esetekkel találkoznak ezekben az elmaradott térségekben? Már az is nagy szó, hogy odajönnek a vizsgálatra, jól gondolom? 

Minden programnak van valamilyen vonzereje. Mivel egyébként  semmi nem történik ezeken a településeken, ezért eseményszámba megy, ha meghirdetünk egy ilyen szűrést. Ne egy hagyományos orvos-beteg kapcsolatot képzeljünk el. Nincs rajtunk fehér köpeny és az első találkozások alkalmával inkább beszélgetünk, ismerkedünk velünk. A látás programunk nagy vonzereje, hogy ingyenesen juthatnak hozzá a szemüveghez.

A gyerekek nagy része rövidlátó lesz, ez sajnos világjelenség, az idősebbeknek pedig az „öregszeműség” miatt előbb-utóbb szükségük lesz olvasószemüvegre. A program  anyagköltsége óriási. És ez csak a látás program. Ezek az emberek általában semmiféle szűrővizsgálaton nem vesznek részt. A beszélgetés közben kiderülnek egyéb problémáik is, igyekszünk bekötni őket a gondozói hálózatba, ahol segítséget kapnak további vizsgálatokkal kapcsolatban.

A TOP200 Gálán megkapták a Társadalmi hasznosság díjat. Honnan tudnak forrást szerezni a működéshez?

Sokszor a saját zsebünkbe nyúlunk, vagy éppen az adó 1%-ból kapunk. Van olyan hegyvidéki lézeres látásjavító szemészeti centrum, ahol a kezelés után eldobott szemüvegeket nekünk gyűjtik a keretek újra felhasználása céljából. Pályázunk különféle önkormányzati, egyesületi támogatásokra. Volt amikor az MNB támogatott bennünket. 

Megemlítene egy olyan esetet, ami különösen érdekes vagy egyedi volt? 

Nehéz lenne egy esetet kiemelni, hiszen sok történettel találkoztunk az elmúlt húsz évben. Ezek megrendítő pillanatotok, magunkban őrizzük őket.

A vidéki útjaik során, két teljesen különböző Magyarországot látnak. Hogyan tudják feldolgozni az eseteket?

Mindenkinek ad valami pluszt ez a fajta tevékenység, annak is aki adja. Nemcsak az a tudat jó, hogy segíthet. Aki karitatív munkát végez, plusz energiát kap. Ezt nem lehet elmagyarázni, aki benne van az tudja, hogy miről beszélek. Kiveszi az embert a mindennapi robotból, más dimenziók nyílnak meg mivel teljesen más energiákat szabadítanak fel. Többszörösen visszakapja ezt aztán a hétköznapjainkba. Ha mégis ki kellene emelnem egy megrendítő esetet, akkor megemlíteném azt az ukrán határ melletti kis faluban közösséget, ahol majdnem minden gyereknek nagyon magas volt a szemnyomásuk és szürkehályogosak voltak.

A szaruhártyájuk olyannyira elvékonyodott minegyiküknek, hogy a kilyukadásuk előtt álltak. Valószínűsíthető, hogy a buphthalmus familiaris halmozódására bukkantunk. Sikerült felvennem a kapcsolatot az egyik klinikával, ami vállalta, hogy megműti a gyerekeket. Néhány édesanya meg is jelent ott a gyermekével, akiket a műtét előtt a családtagjai „megszöktettek” a kórházból, mert ha meggyógyul a gyerek, akkor elesnek a fogyatékossági segélytől. Ezek fontos üzenetek az egészségügyért felelős embereknek, szervezeteknek. Ráirányítja a figyelmet a szűrések fontosságára. Amiről eddig beszéltünk az az egészség dimenziója. Ehhez társul a stressz, ami egy külön beszélgetést is megérne.